Az elmúlt hétvégén végre sikerült élesben kipróbálnom, hogy milyen is a goldfarmerek, illetve a professzionális Diablo III játékosok élete. Vigyázat, a nyugalom megzavarására alkalmas téma következik.
Május közepe, vagyis a Diablo III megjelenése óta folyamatosan játszom a játékkal, amolyan casual módra. Inferno Act III-ban farmolom szépen a mobokat, örülök ha esik valami szép színes, de soha nem szerettem volna, ha teljesen ez tölti ki az életem. Munka és család mellett nem is lehetne, de azért mindig is izgatott, hogy mi lenne ha, s főként azok a városi Diablo legendák foglalkoztattak, melyek szerint ebből pénzt is lehet csinálni, illetve vannak olyanok, akik meg is élnek belőle. Szerencsémre egyik régi WoW-os barátom, Mazsola, nagyon rákattant erre a témára, s meghívott egy hétvégére, hogy csatlakozzam kis csapatához és nézzem meg hogyan is működik ez a valóságban. Figyelmeztetett, hogy testileg és lelkileg is készüljek fel, mivel nem lesz gyerekjáték a napi 15 óra farmolás. 
Szombat reggel kezdtük a játékmaratont olyan nyolc óra körül, s már jó előre figyelmeztettem a családot, hogy a mostani hétvégén ne nagyon számítsanak rám, mivel „komoly” témán dolgozom. Bemelegítésként futottunk néhány Inferno Act III kört. Mazsola barbárja már 94-es paragon, s a rajta lévő felszerelés értéke lassan meghaladja a kétmilliárd aranyat. Hiába no, május óta nagyon tolja, mással nem is nagyon játszik. Kicsit gyámoltalannak éreztem magam a 30-as paragon szintemmel, ráadásul a teljes gearem értéke sem érte el a 20 millió aranyat. Csak és kizárólag arra ügyeltem, hogy meglegyen a maximális magic find értékem, mivel anélkül szinte alig dobnak értékes holmikat. Mazsolával lépést tartani nem volt egyszerű, a tevékenységem kimerül abban, hogy szedegettem a lootot, amit ő kiütött. Szorgalmas méhecske módjára először az összes mágikus tárgyat felszedtem, gondoltam jó lesz az a pénz amit kapok érte. Erre persze jól kinevettek, mondván ha így folytatom, akkor percek alatt megtelik a zsákom és mehetek eladni, nekik arra meg nincs idejük. Ezután taktikát váltottam, csak a sárga dropokat szedtem fel. 
Na jött az újabb letolás, hogy minek foglalkozom a sok szeméttel, csak és kizárólag a 62-63-as tárgyakért érdemes lehajolni, illetve a gyűrűket és az amuletteket nézzem meg, mivel azokban van a nagy pénz. Eztán már jobban ment a dolog, de még így is rengeteg időt elvett, hogy megvizsgáljam, hányas szintű tárgy hever a földön. Csapattársaim szinte megállás nélkül rohantak előre, először nem értettem mi a titkuk, de aztán később beavattak. Ők már a földön heverő tárgyak nevéből el tudták dönteni, hogy érdemes-e vele foglalkozni. Csak ránéztek a lootra és egyetlen szempillantás alatt megmondták, hogy melyik a felvételre érdemes varázstárgy. A legendás tárgyaknak az alakjáról megmondták, hogy mennyit ér valójában. A tesztet még az 1.0.5-os patch megjelenése előtt toltuk le, így csak és kizárólag Act III jöhetett szóba, mivel itt dobta a legnagyobb eséllyel a 63-as tárgyakat a játék. Naponta olyan 10-15 majdnem teljes Act III-at futottunk. Néhány pályát kihagytunk, de a pókot és Azmodant mindig levágtuk. Egy ilyen run durván 50-60 percet vett igénybe, ennyi idő alatt meg is telt a zsák, jöhetett az azonosítás. 
A megtalált tárgyak nagy része vendor szemét, de azért lehetett találni közöttük értékes holmikat is. Főként a gyűrűk és az amulettek voltak kapósak, azokból rengeteg pénzbe kerülnek a jók. Mazsola olyan szintre vitte az értékbecslést, hogy elég volt neki ránézni egy tárgyra és azonnal megmondta, hogy szerinte mennyiért lehet eladni azt az AH-ban. Minden futás után levezetésképp volt egy 10 perces AH mustra, ahol megpróbáltuk elsózni a zsákmányt. Ez a rész külön művészet, mondhatni azt, hogy játék a játékban, mivel aki nem tud jól kufárkodni (vagy nem vesz igazi pénzért felszerelést) az az esélytelenek nyugalmával vághat bele a farmolásba. Arra senki se számítson, hogy „majd kiesik” a játékban, nem költök aranyat felszerelésre, mivel csalódni fog, az igazán profik rengetek időt töltenek el kereskedéssel is.
Bevallom őszintén az első néhány kört teljesen élveztem, Mazsola eszméletlen sebességgel pörgött végig a pályákon, potyautasként csak a lootot kellett szedegetnem. Aztán a harmadik futam után elkezdtem azon kapni magam, hogy teljesen belefásultam a játékba, s szinte már semmi örömöt nem éreztem egy nehezebb elit csapat leverése után. Normál esetben itt ki is szoktam kapcsolni a gépet, de a maratoni farmolós hétvége még csak most kezdődött. Folyamatosan róttuk az Act III pályáit, öltük a mobokat és vártuk a narancs és a zöld tárgyak felbukkanását. A monotonitást ugyanis csak ezek a tárgyak képesek megtörni, mivel aki talál egy combosabb zöld fegyvert az bizony gazdagabbnak érezheti magát 500 euróval. Nem tévedés, egy-egy ultra ritka fegyverért akár ennyit is képesek kiadni a megszállott játékosok. Ezen a szinten már röpködnek a milliárdok, s aki csak egy kicsit is élelmes, az elég jó pénzt kaszálhat. 
Mondanom sem kell, hogy hajnali kettőre már mindenki elfáradt (pedig közbeiktattunk egy ebéd utáni alvást is), volt olyan, hogy szinte már a legegyszerűbb kérdésre sem volt erőm válaszolni. Mindenem fájt a sok üléstől, nem tudtam rendesen gondolkozni, s csak az érdekelt, hogy mikor lesz már vége ennek az egésznek. Ráadásul a napi termésem sem volt valami fényes, mindössze két zöld tárgy és néhány narancs esett ki. Szerencsére ezeket elég jó áron el tudtam passzolni az AH-ban, úgyhogy az induló 5 millió aranyam hamarosan felugrott 50-re. Hajnali kettőkor a csapatvezető megkönyörült és aludni tért, így én is bekúsztam az ágyba. Reggel aztán kezdődött minden előröl, egyetlen apró különbséggel, hogy most az égvilágon semmi használható dolog nem esett. Nehéz szavakba önteni azt a csalódottságot, amikor ennyit szenved az ember és semmi használható dolog nem esik a szörnyekből. A hajnalig tartó farmolás után kezdtem átértékelni az „aranyparasztokról” alkotott képemet, s rájöttem, hogy ez jóval keményebb munka, mint ahogy azt sokan gondolják. 
Mazsola elmondása szerint alig egy hónap alatt összeszedett 600 eurót, ami szépen ott csücsül a PayPal kártyáján. Igaz tehát, hogy lehet vele pénzt keresni, de az már egy másik kérdés, hogy tényleg megéri e. Napi szinten olyan húsz euró között keresett 15 órás „kemény” munkával (ja és ne feledkezzünk meg róla, hogy hat hónapot ingyen beleölt a játékba, hogy összeszedjen olyan felszerelést, amivel ilyen tempóban tud haladni). Alig több, mint 300 forintos órabér. Mondjuk még mindig jobb, mintha a közmunkaprogramban tisztítana árkot az ember. A magánvéleményem az, hogy bármilyen tevékenység, amibe ennyi munkát belefektetünk, az nagyságrendekkel jövedelmezőbb lesz egy idő után, s bizony tapasztalatból tudom, hogy a második nap Diablo III-as aktív farmolás után már a hátam közepére nem kívántam a játékot.
