Hirdetés

80 eurós játék mellé fizetős DLC?

|

Nagyon valószínűnek tűnik, hogy kénytelenek leszünk megszokni a 80 eurós árcédulát egyes játékokon, úgyhogy ideje elkezdeni beszélgetni arról, hogy mit jelent ez a megszokott üzleti modell mentén.

Hirdetés

Nagy felháborodást váltott ki a játékosok között, amikor Nintendo bejelentette, hogy nem csak a konzolja lesz drágább, de az egyik megjelenési cím, a Mario Kart World is 80 euróért lesz majd elérhető.

A cég azzal indokolta az áremelést, hogy a World egy "hatalmas" játék, ami öltönyös videójátékember nyelven azt jelenti, hogy a játékfejlesztés drága. Ezzel nyilván senki sem vitatkozik, viszont egyszeri fogyasztóként foglalkoztat minket az esetleges DLC-k gondolata. Kis túlzással elfogadtuk, hogy az eddig 60 dollárért megvásárolt játékok mellé érkezik valamilyen fizetős kiegészítő, ami jó esetben tényleg hozzáad valamit az élményhez, viszont sokak érezhetik úgy, hogy a 40 000 forintos élmény már akár önmagában is lehet teljes.

Hirdetés

A Nintendo Minute két volt műsorvezetője pontosan erről lamentált új műsorukban, azt fejtegetve, hogy a Mario Kart World a megjelenés után kaphat DLC-ket, ahogy az egyébként a Mario Kart 8 esetében is történt.

"Ha azt állítod, hogy valaki azért fizet ekkora összeget, mert X mennyiségű játékidőt, újrajátszhatóságot és élményt kap cserébe, aztán pedig úgy döntesz, hogy a további tartalomért is pénzt kérsz, akkor ott szétesik az érvelésed"

- mondta Krysta Young, aki hosszú időt töltött a Nintendo holdudvarában, de most egy új YouTube-csatornát csinál egykori műsorvezetőtársával. 

A következő Nintendo Direct április 17-én lesz és valószínűleg sok kérdésre választ kapunk majd. Egyelőre senki sem erősítette meg, hogy fizetős DLC-k jönnének majd a Mario Kart Worldhöz, de ha a cég olyan hosszú ideig szeretné a piacon tartani a játékot, mint az elődjét, akkor ez bizony egy könnyen elképzelhető szcenárió.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)