Ha csak meghalljuk a kiégett zsaru kifejezést mindenkinek egyvalaki ugrik be: John McClane Bruce Willis hamísítatlan simlis mosolyával és egysorosaival. Pedig a csillagok szerencsés együttállása kellett ahhoz, hogy az akkoriban még sorozatsztárként tündöklő Willis a New York-i zsaru karakterével a filmvilág halhatatlanjai közé emelkedjen, és ott tartsa mind a mai napig. Hamarosan a mozikban az 5. rész, így nosztalgiázzunk egy kicsit, hogy hogyan lett a véres atlétatrikó a coolság szinonimája.
A 80’-as évek második felére kezdett kifulladni az akciófilm műfaja. Clint Eastwood Piszkos Harry-je menthetetlenül elfáradt a végére, John Rambo harmadik kalandját pedig sem a kritika, sem pedig a közönség nem kajálta (nem csoda, hogy húsz évet kellett várni egy 4. részre). Talán csak Schwarzenegger mondhatta el magáról, hogy a filmjeire nem untak rá, hiszen mind az 1985-ös Kommandó, mind az 1987-es Ragadozó tesztoszterontól túlfűtött akciói az akciósztár filmográfiájának az ékkövei. Utóbbit az a John McTiernan rendezte, aki egy évre rá a Die Hard-ot is, amit eredetileg a Kommandó folytatásának szánt Schwarzeneggerrel a főszerepben, azonban az Osztrák Tölgy nem mutatott érdeklődést a film iránt. Ez egyrészt a sztori alapos átírásával járt, amihez Roderick Thorpe 1966-os regénye, a Nothing Last Forever szolgáltatta az alapot (bizony, a Die Hard eredetileg könyvadaptáció). Abban egy nyugdíjas rendőr szorul egy toronyházba, hogy megmentse a lányát a terroristáktól.
A Die Hard fennállásának 25. évfordulójára írt ismertetőt a CineStar honlapján olvashatjátok.
