A virágzó speedrunner közösség lelkes tagjai (kissé ironikus módon) elképesztő mennyiségű órát áldoznak arra, hogy megtalálják azokat a kiskapukat, amelyek segítségével a lehető legrövidebb idő alatt teljesíthetők a különféle játékok. Olykor azonban a fejlesztők elveszik a villámkezű gamerek kenyerét, és maguk építenek be korán előcsalható alternatív befejezéseket, amik ugyan nem a játékok valódi fináléi, de valamiképpen lezárják a sztorit.
Mi a GameStar szerkesztőségben különösen szeretjük ezeket a titkos, és nem ritkán egészen vicces megoldásokat, ezért úgy döntöttünk, hogy veletek is megosztunk néhányat a kedvenc példáink közül.
Far Cry 4
Kezdjük rögtön a kötelezővel, hiszen a Far Cry 4 alternatív lezárása az egyik legismertebb példa a játékok elején elrejtett befejezésekre, és nemcsak azért, mert még viszonylag friss (jövőre lesz tízéves... szóval igen, viszonylag friss), hanem azért is, mert zseniális maga az easter egg. Mivel a Far Cry szériáról beszélünk, a középpontban természetesen egy pszichopata diktátor áll. A lázadóknak és a visszafogott öltözködésnek is hadat üzenő Pagan Min rögtön a sztori kezdetén a "vendégszeretetébe" fogad minket, és egy szerencsétlen társunkon demonstrálja, hogy milyen sors vár a neki ellenszegülőkre. Egy sürgős telefonhívás azonban félbeszakítja a meghitt lakomázást, a velünk itt még maximálisan barátságos házigazda pedig arra kér, hogy várjuk meg, amíg elintézi a dolgot.
Ez lenne az a pont, ahol kereket oldva csatlakoznunk kellene a felszabadítási mozgalomhoz, ám aki inkább azt teszi, amit a valóságban 100-ból 99 ember is cselekedne, vagyis tényleg megvárja Pagant, azt kb. 13 perc után megjutalmazzák a fejlesztők egy alternatív fináléval. Ennek során a bratyizó önkényúr személyesen segít nekünk lezárni azt a privát ügyet, amiért az országába látogattunk, majd elrepít a helikopterén egy rekreációs jellegű éleslövészetre. A végén tehát mindenki boldog, kivéve persze a csóri helyieket, akiknek így már senki sem segít a zsarnok elleni harcban.
Far Cry 5
A széria négy évvel később érkező folytatását meglepően nagy várakozás övezte, sokan akarták ugyanis belelátni a történetébe, hogy a képzeletbeli Hope Countyt túszul ejtő vallási szekta egy zseniális karikatúra lesz az amerikai társadalom jobbszéléről. A végeredmény azonban inkább csak egy újabb rutinmunka a jól bejáratott Far Cry receptre építve, ami ezúttal azt is jelentette, hogy a korai lezárás lehetősége sem maradt ki a repertoárból.
A titkos egérutat itt azzal oldhatjuk fel, ha a történetet berúgó rajtaütés során nem kattintjuk a bilincset a szektavezér Joseph Seed kezén. A legfrissebb hipszter katalógusból előlépett figura ekkor néhány percig kinyújtott kezekkel és bociszemekkel bámul ránk, majd közbelép az egyik társunk, és lefújja az akciót. A legszebb az egészben, hogy valószínűleg így járunk el a legbölcsebben, de nem akarunk ennél spoileresebbek lenni, hiszen még csak most lett 5 éves a játék.
The Stanley Parable
A Stanley Parable-nek szerintünk betonbiztos helye van a zseniális játékok klubjában, hiszen nemcsak iszonyú szórakoztató, de a fejlesztők és a képernyő előtt ülők közötti dinamikát is új alapokra helyezi. A három kiadást is megélt kalandban egy Stanley nevű irodai dolgozót alakítunk, aki Kevan Brightning ikonikussá vált narrációját követve, vagy annak akár totálisan ellentmondva bogozza ki az Ultra Deluxe változatban már 19 lehetséges befejezéssel bíró történet szálait.
Ha viszont már az elején kilépnénk az élményből, dönthetünk úgy is, hogy magunkra csukjuk az ajtót, és el sem hagyjuk a kezdő helyiséget. Ezzel elindítjuk a "Coward Endingnek", vagyis a gyáva befejezésnek nevezett forgatókönyvet, amihez természetesen a narrátornak is van egy frappáns szövege. Stáblistát viszont nem kapunk, csak kezdődik elölről az irodai mókuskerék.
We Happy Few
A 2018-ban megjelent We Happy Few az elmúlt évek egyik legnagyobb csalódása volt, mert hiába építkezett erős alapokra, a túl sokat markoló koncepció és a kiforratlan mechanikái nem nőttek fel a történethez és a hangulathoz. A némileg kikupált DeLuxe Edition viszont már megérhet egy újabb esélyt, és ha már itt járunk, a poén kedvéért kipróbálhatjuk a titkos befejezést is.
Ehhez csak úgy kell döntenünk, hogy a sztorinak helyt adó Wellington Wells városka többi lakójához hasonlóan nem nézünk szembe a valósággal, hanem inkább boldogra drogozzuk magunkat a Joy nevű szerrel. Erre már rögtön a nyitójelenetben lehetőségünk adódik, ami bizonyára Chavalier kollégát is megkísértette, mikor anno kénytelen volt tesztelni a játék első, bugoktól hemzsegő kiadását.
Contra: Hard Cops
Az alternatív befejezésekkel bíró játékok több évtizedes múltra tekintenek vissza, és itt nem csak a szöveges RPG-kre gondolunk, hiszen az 1994-es Contra: Hard Cops is ilyen alkotás volt. A Sega Genesisre kiadott run and gun lövölde a Contra franchise hatodik felvonása, és az őrülten kemény akció mellett egy őrült titkos finálét is rejtett.
A játék kissé kilóg a sorból, mert itt csak a harmadik pályán (Junkyard) találkozunk a lehetőséggel, de összesen 7 szint van, úgyhogy még ez is egészen korainak tekinthető. A speciális lezáráshoz a szóban forgó pályán nem szabad betörnünk az első ajtót, hanem fel kell másznunk a falon, ahol egy Mysterious Characternek hívott figura kihív minket három bossharcra. Amennyiben mindegyikben sikerrel járunk, a főhős visszautazik a dinoszauruszok korába, és összeházasodik egy majommal. Most komolyan, igényel ez további kommentárt?
Shadow Complex
Te mit tennél, ha elrabolná a párodat egy titokzatos paramilitáris csoport? A bátorságodat összeszedve magad próbálnád kiszabadítani? Szólnál a zsaruknak? Vagy esetleg egyszerre mindkettő? Egy akciójátékban elvileg nem is lehet kérdés, hogy az első választás a követendő procedúra, a 2009-es Shadow Complex azonban fittyet hányt a műfaji konvenciókra.
A Chair Entertainment metroidvaniájában ugyanis a side scrollerek alapszabályát felrúgva nem kötelező jobbra indulnunk: mindjárt a kezdésnél visszafordulhatunk, hogy aztán csikorgó kerekekkel hagyjuk el a rosszfiúknak otthont adó komplexum környékét. A megfutamodó játékosok jutalma egy rövid zárójelenet a békésen kocsikázgató főhőssel, aki azt mormogja, hogy bőven akad még hal a tengerben.
Clock Tower
Nem ciki, ha most hallasz először a Clock Tower szériáról, hiszen a legújabb epizódja is több mint 20 éves, a sorozatot jellemző vegyes értékelések tükrében pedig nem igazán fogadnánk rá, hogy valaha is felélesztik. Ebben az összeállításban viszont abszolút indokolt leporolnunk az emlékét, az 1995-ös első felvonásába ugyanis szintén került egy Shadow Complex-szerű önző befejezés, ám itt egy csavart is vittek a fejlesztők a dologba.
Tömören összefoglalva az első Clock Towerben egy árvát irányítunk, akit néhány társával együtt a létező legrosszabb család fogad örökbe, így végül egy ollós gyilkos elől menekülve nemcsak a saját életéért kénytelen megküzdeni, de a többieket is fel kell kutatnia. Legalábbis ha hajlandó erre, mivel a játék elején itt is megkapjuk a lehetőséget a kocsiba pattanásra. Nem tanácsos azonban a könnyűnek tűnő utat választani: a stáblista lepörgésével kiderül, hogy az ollós arc ott lapul a csomagtartóban, elvágva a szabadsághoz vezető utat.
NieR: Automata
A 2017-es NieR: Automata írói cseppet sem fukarkodtak a sztorival, és összesen 26 eltérő befejezést alkottak a posztapokaliptikus ARPG-hez, a játékosoknak így többször is végig kell verekedniük magukat a kalandon, ha a teljesség igényével akarják megtapasztalni a történetet. Ebbe pedig bizony az is beletartozik, hogy szándékosan a saját vesztünket okozzuk.
Az Automata főhősei harci androidok, melyek mindegyikénél megtehetjük, hogy egyszerűen eltávolítjuk az operációs rendszerüket tartalmazó chipet, ott helyben kivégezve az adott karaktert. A hardveres szeppuku hivatalosan is számon van tartva, mint "T" jelzésű befejezés, ezért stáblista is jár mellé.
Star Trek: Klingon
A 90-es években még el lehetett adni azokat a játékként reklámozott interaktív filmeket, amelyekben a döntéseinktől függött, hogy milyen jelenettel folytatódik a sztori. Ilyen volt a Star Trek-univerzumot bővítő Star Trek: Klingon is, Az új nemzedék című sorozat William Riker hadnagyaként világhírűvé vált Jonathan Frakes rendezésében.
A történet szerint egy holofedélzeti szimulációban vagyunk, hogy egy Pok nevű ifjú klingon bőrébe bújva tanuljunk többet a harcos nép kultúrájáról. A protagonistánkat az a megtiszteltetés éri, hogy egy tapasztaltabb fajtársa, Gowron segíti az apja halálának megbosszulásában, a közös kaland viszont csak akkor veheti kezdetét, ha a fazon bal kezét fogjuk meg a véreskü rituálé közben. Amennyiben a jobbos csülökbe csapunk (a fenti videóban 12:51-től), a szimuláció megáll, Gowron "igazi" megfelelője pedig úgy leordítja a fejünket, hogy csak a korabeli CRT monitorok masszív üvege óvhat meg a ránk zúduló klingonnyáltól.
Devil May Cry 5
A válogatás végére már feltűnhetett, hogy a titkos befejezések aktiválása az esetek többségében csak annyit igényel, hogy egyáltalán ne csináljunk semmit, vagy gyáva módon futamodjunk meg a kihívás elől. Ám ahogy a Contra: Hard Cops, úgy a Devil May Cry is egy egészen eltérő iskolát képvisel a kérdésben.
A 2019-es játék sztorija úgy van felépítve, hogy már az első 20 percben összeakadunk a főgonosz Urizennel, akinek elvileg alaposan helyben kellene minket hagynia, de egy jó adag ügyességgel (vagy a New Game+ üzemmód bevetésével) nem lehetetlen élből vízszintesbe tenni a démonkirályt. A Capcom szerencsére erre is gondolt, így a rátermett harcosok ebben az esetben is megkapják a stáblistát.
