Kartondobozból hekkelt kütyük, papírzongora és hátizsákrobot - a világ játékosközössége egyetlen hatalmas WTF-szmájlivá alakult, amikor a Nintendo bemutatta Labo nevű játékcsaládját. Mert hát ki az istennek jutna eszébe sérülékeny anyagból pár percig vicces dolgokat gyártani, és azokat úgy előadni, hogy az ember azonnal ki akarja próbálni? Hát a Nintendónak, természetesen. A papír nem is áll messze a cég gyökereitől - a Nintendót 1889-ben Fuszadzsiro Jamaucsi azért alapította, hogy a Japánban népszerű hanafuda kártyákat gyártsa. A merész kiegészítők terén pedig a vállalat egyetemi kurzust tarthatna, annyi furcsa és bizarr periféria jelent már meg tőle vagy valamelyik partnerétől - és persze a játékiparban más cégeknél is akadtak hasonló, egyszerre érdekes és meghökkentő próbálkozások. Ezekből gyűjtöttünk egy tucatot.
Skywriter Stick Station (1983)
Ez, kérem, nem más, mint egy másfél kilós fadarab, amin egy négyzet alakú lyuk található. A Skywriter cég hivatalos Atari 2600-kiegészítőként árulta potom 15 dollárért, és a mélyedésbe a konzol joystickját lehetett behelyezni. A Stick Station így a kézben tartható botkormányt rögtön egy asztalra rögzített botkormánnyá varázsolta. Aztán kiderült, hogy a játékosok igazából szeretnek kézben tartott joyjal játszani, és a Stick Station hamar eltűnt a süllyesztőben.
Nintendo R.O.B. (1985)
1983 leginkább az egész iparágon végigsöprő videojátékkrach miatt nevezetes év - és a Nintendónak éppen ekkor jelent meg a Family Computer konzolja Japánban, ami ugye két évvel később a NES lett. Érthető, hogy a cég minden eszközzel próbálta elfeledtetni a krachot, és visszahozni a konzolok régi fényét - egy ilyen előremenekülő eszköz volt Robotic Operating Buddy, a robothaver. Az elképzelés tulajdonképpen forradalmi volt, és a jó 25 évvel későbbi toys-to-life trendet vetítette előre: egy fizikai játék befolyásolja valahogy a videojátékot (és viszont). A gyakorlat azonban 1985-ben még igen nehézkes volt egy négy ceruzaelemet igénylő, több alkatrészből összeszerelendő robottal, ami csak két nem túl izgalmas játékkal és bizonyos tévékkel tudott együttműködni, elég körülményesen. A Nintendo azért szívesen emlékszik rá mindenféle easter eggek formájában (sőt, még Amiibója is van), és ma már gyűjtői ritkaságnak számít.
Nintendo Hands Free (1989)
Maradjunk a NES-nél egy sokkal komolyabb szándékú kiegészítővel: a Nintendo gyártott egy 120 dolláros kontrollert, amit kéz nélkül lehetett használni. A Hands Free mozgássérülteknek készült: egy mellkasra szíjazott egységből egy szájjal vagy állal mozgatható speciális D-pad nyúlt ki, illetve egy cső, amit megszívva, illetve -fújva lehetett az A- és a B-gombot használni. A Hands Free-vel így azok is ki tudták próbálni a Super Mario Brost, akiknek amúgy nem lett volna rá lehetőségük.
Konami LaserScope (1990)
És még mindig NES, egy csodás mellényúlás a Konamitól, ami a Laser Invasion című játékhoz készült, de igazából bármivel működött, ami a NES Zapper fénypisztolyt támogatta. A LaserScope ugyanis gyakorlatilag egy fejre helyezhető fénypisztoly volt, egy bónusz mikrofonnal, amibe a játékosnak bele kellett kiabálnia, hogy "tűz", ha a játékban lőni akart. Már ez súlyos kétségeket vet fel, de a kütyü még csak nem is működött jól, a mikrofon mindenfélére bejelzett, háttérzajokra is.
Game Gear TV Tuner (1991)
Ugyan ki szeretne 3,2 hüvelykes kijelzőn tévét nézni? A Sega 1991-ben úgy gondolta, hogy sokan, és a Game Gearhez piacra dobott egy kiegészítőt, amit a kézikonzolra csattintva analóg tévéadásokat lehetett fogni. Mivel akkoriban a tévék képminősége amúgy is elég ócska volt, a TV Tunernek volt piaca, Amerikában és Európában is megjelent (75 font körüli áron a briteknél). Annak ellenére, hogy a digitális tévézés már az egész koncepción túllépett, a kütyünek ma is van rajongótábora.
Sega Activator (1993)
Végy egy szabályos nyolcszög alakú keretet infravörös érzékelőkkel, állíts a közepére egy embert, és mondd neki, hogy a kedvenc verekedős játékát (mondjuk a Mortal Kombatot) úgy irányíthatja, ha gombnyomás helyett a nyolcszög szélei felé üt és rúg. Kérj az egészért 80 dollárt. Aztán csodálkozz, hogy nem kell a népnek, és a fejlesztők sem szakadnak meg, hogy támogassák. Na, ez történt a Segával és a Mega Drive-hoz gyártott Activatorral.
ASG Video Jukebox (1994)
Az ASG a Sega Mega Drive-hoz adta volna ki ezt a csodát, de aztán visszatáncolt, rögtön a megjelenés előtt. Így a Video Jukebox csak a hirdetéseiből ismert: egy 50 dolláros kiegészítő lett volna, amibe hat játék cartridge-ét is be lehetett volna dugni és azok között könnyen váltogatni, így nem kellett volna a konzolban folyton játékokat cserélni. Ráadásul hat Video Jukeboxot is össze lehetett volna fűzni, 36 játékra kész játékkal. Oké, a játékosok tudnak lusták lenni, de azért nem ennyire.
Game Boy Camera (1998)
128×112 pixeles, 4 fekete-fehér árnyalatos fényképek? A hipszterség netovábbja, mondhatnánk, ha nem megint a Nintendóról lenne szó - a cég teljesen komolyan gondolta, hogy majd egy Game Boyra szerelhető fényképezővel hosszabbítja meg a kézikonzol életciklusát. Még fényképnyomtató kiegészítő is volt a Game Boy Camerához - mondanom sem kell, nem lett tömegsiker. (Ugyanakkor, amikor pár éve volt szerencsém egyhez, és kép készült rólam, rá kellett jönnöm, hogy hipszterebb vagyok, mint gondoltam.)
Hori Katana (2004)
A kontroller, amit az ember inkább kiállított, mint hogy játsszon vele. A PS2-re megjelent Onimusha 3-hoz gyártatta le a Capcom, és egy nagyjából egyméteres japán kardra, katanára emlékeztet. Nyilván mozgásérzékelős irányításra szánták a játékbeli kardozásokhoz, ugyanakkor gombok is voltak rajta, bár az ergonómia minden írott és íratlan szabályának ellentmondott ezt hagyományos kontrollerként használni. A Capcom is érezhette, hogy ebből a kiegészítőből hamar porfogó lesz: a Hori Katanát rögtön állvánnyal együtt árulták, kemény 150 dollárért.
Baby and Me baba (2009)
Persze egy katana messze nem olyan furcsa kontroller, mint egy bébi: 2009-ben Wii-re megjelent a Baby and Me című játék, és a fejlesztő 505 Games úgy gondolta, hogy a különleges kiadáshoz egy baba fog járni, amibe be kell dugni a Wii kontrollerét. A játék tulajdonképpen minijátékokból állt, egy virtuális babát kellett benne tutujgatni, büfiztetni, púderezni, ilyesmi - és az irányításban fontos szerepet kapott a mozgásérzékelős kontroller. A bébikiegészítő valamiért csak Ausztráliában jelent meg.
Force Dynamics 401 (2011)
A Force Dynamics a játéktermi beülős autós játékokat járatja csúcsra: a 401-es számú rendszere egy háromkijelzős, hidraulikus karokkal és forgóplatformmal szerelt szimulátor, ami teljesen élethűen visszaadja a vezetési élményt, amennyiben a rendszer a játékban történteknek megfelelően rángatja és emelgeti a játékost. Egyetlen szépséghibája, hogy úgy 100 ezer dollár körül van az ára, ennyiért pedig már egész jó sportautót kapni, és még a jogsi is kijön mellé.
Nintendo Switch nyakállvány (2017)
Fejezzük be Nintendóval, bár ez nem hivatalos kiegészítő, és nyilván japán piacra készült. Netszerte hosszas viták folynak arról, hogy a Switch mennyire tekinthető hordozható konzolnak. A nyakállvány egyszer és mindenkorra eldönti a vitát: nyakadba kapod az állványt, rápattintod a Switchet, és már mehetsz is, Pro kontrollerrel csapatva. Kihagyhatatlan mindenkinek, aki szereti, ha furcsán néznek rá a metrón.
Ti emlékeztek valami hasonlóra a múltból?
