Hirdetés

Tudott bármiben fejlődni a EA Sports FC 25?

|

Videós tesztünkben erre a kérdésre is választ keresünk.

Hirdetés

Írott formában már olvashattátok Kaci tesztjét az EA Sports FC 25-ről, alább pedig meg tudjátok nézni a videós átiratot, hiszen mint a legtöbb nagy megjelenés esetében, most is készített a szerkesztőség egy ilyen verziót. Hatalmas megfejtésekre persze nem kell számítani, a laszti még mindig kerek, és továbbra is azt lehet érezni, hogy amíg igazi, érdemi vetélytárs nem jelenik meg a porondon, addig az EA Sportsnak egyáltalán nem kell megerőltetnie magát.

Valami kis újdonság persze azért az idei részben is akad, mélyebben elmerülhetünk a taktikákban, az 5v5 Rush módban 4+1-es felállásban mérkőzhetünk meg egymással, de ettől még nem ez lesz az az epizód, ami forradalmat hoz a szériában.

Hirdetés

Ha már ti is kipróbáltátok az EA Sports FC 25-öt, akkor lent, a kommentek között nyugodtan osszátok meg velünk a saját tapasztalataitokat is!

Amennyiben elnyerte a tetszéseteket a videónk, bátran iratkozzatok fel a csatornánkra, nyomjátok be a csengőt, ha pedig támogatni is szeretnétek a munkánkat, akkor a szuperköszönet és a csatornatagság funkciók segítségével erre is lehetőségetek van.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)