Első mondatként szabadjon megjegyeznem, hogy eme cikk csupán egy gerillaakció, ami csakis a saját nézőpontomat tükrözi arról, hogy miért is olyan rohadt jó dolog része lenni annak az egy hétnek, amit immár legalább 1,5 évtizede GameStar tábornak nevezünk.
Legtöbben alighanem csupán videókat láttatok arról, hogy mi is történik a táborban hét nap alatt, és igen, mindig van néhány olyan komment is, hogy "élettelen kockák, hehe", de az a helyzet, hogy ennél sokkal többről van szó. Jómagam 2010 óta követem a táborokat, és ennyi idő alatt kellően ráhangolódtam arra, hogy a munkahelyemen (tudjátok, nekem normális melóm van, nem a szerkiben dolgozom) már januárban beikszeljem magam július közepére. Igen, kívülről nézve tényleg csak annyi történik, hogy megjelenik 60 ember gépekkel és monitorokkal, aztán hét napig ki sem mozdulnak a gépteremből, csak anyáznak, ha kapnak egy fejlövést.
Nos, aki ezt így gondolja, az legalább akkorát téved, mint én tévedtem általános iskola negyedik osztályban, amikor egy igazgatói intőt úgy próbáltam otthon megmagyarázni, hogy ezt az egészet a szüleim csak álmodják. Sokkal, de tényleg sokkal többről van szó egy ilyen táborban, mint amit bárki gondolna. Tény, hogy sokan évente csupán erre az egy hétre találkozunk, de akkor is ott folytatjuk, mintha nem 365 napja hagytuk volna abba, hanem csupán egy órája. Kevés jobb érzés van annál, mint amikor valakit úgy nevezhetsz a barátodnak, hogy egyébként soha nem találkoztok, de amikor megjelenik az ajtóban, már széles vigyorral jön, hogy megöleljétek egymást. Komoly veterán táborozókkal büszkélkedhetünk, akik nem csupán annyit jelentenek, hogy már megint itt vannak, hanem viselik a felelősségét is annak, hogy barátok vagyunk, és ténylegesen próbálják igazgatni, segíteni azokat, akik csak először vannak nálunk.
Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy ez az egy hét nekünk, szervezőknek egyáltalán nem fárasztó, sőt, megkockáztatom, fárasztóbb, mint egy normál munkahét, de ettől függetlenül imádjuk az egész bulit. Ahogy teltek az évek, úgy próbáltuk meg egyre inkább kirángatni az embereket a gépteremből, és ennek kiváló igazolása az, hogy tavaly legalább harmincan mentünk fürdeni sötétedés után, de napközben is vizibicikliztünk, kajakoztunk, kipróbáltuk a felfújható akadálypályát, szóval nem csak heccsát, meg winner volt. Sőt, idén olyasmivel készülünk, amire senki nem számít, de ez legyen meglepetés.
Magam részéről úgy gondolom, minden egyes ilyen hét egy igazi ünnep, mert bár rohadt meleg szokott lenni a gépteremben, de órákon át tartó beszélgetéseket folytatunk a teraszon és a vízparton, igazi barátságok köttetnek, és amikor eljön a búcsúzás ideje, mindannyian úgy megyünk haza, hogy otthon ledobjuk a motyókat, és keressük a helyünket. Valahogy ilyenkor semmi sem az igazi, mert rendben, végre otthon vagyunk, saját ágy, komfortos otthonérzet, de hol vannak a többiek? Hol van az ember, aki folyton hülyeségeket beszél, aki fekve billentyűzik és elalszik éjjel kettőkor a teraszon, és hol van az a fickó, aki már megint nyert egy videokártyát, és merre ment ő, aki elvitte a gamer laptopot?
El tudjátok képzelni, milyen érzés évről évre látni azt, hogy aki nemrég még kölyökképű kissrác volt (igen, te vagy az, Dominik), az mostanra legalább 180 centi magas, és ha hozzászólsz, felfelé kell nézned. Igen, ez a tábor erről szól: élményekről, hangulatról, érzésekről, barátságokról, és a találkozás öröméről, valamint a búcsúzás keserédes hangulatáról. Arról, hogy szállóigék születnek (köszönjük Elmör), hogy újraéljük a diszkóbalhés múltat (köszönjük Baranyi Bence), hogy emberek maradnak a tetőn (köszönjük Kiss Dani), hogy fura fazonokkal találkozunk (köszönjük Uzonyi úr), de még hosszasan sorolhatnánk.
És itt szabadjon megjegyezni, hogy ez a tábor az, ahol hatvanan engedtük el kedves barátunkat, Dragon "Gyu" Györgyöt úgy, hogy közben majdnem magunkra gyújtottuk az egész félszigetet, és összekapaszkodott táborozó és szervező, hogy együtt szipogjanak kicsit azért az emberért, aki mindenkinek a barátja volt, és aki mindenkivel le tudott ülni beszélgetni.
De mindezt csak az tudja megérteni, aki eljön, és garantáljuk, hogyha eljössz, többet nem is akarsz hazamenni. Szóval gyertek csak, gyertek (akár ingyen), már ha van még hely, mert a rutinos táborozók hiéna módjára várják, hogy foglalják a helyüket. De bármi is legyen, annyi biztos, hogy videókkal megint fogunk szolgálni, szóval hegyezzétek füleitek, dörzsölgessétek szemeitek, mert a GS Tábor immár sokadjára is hozza azt a fergetes gamer bulit, ami eddig is jellemezte.