Nem könnyű manapság egy narratív játékkal meghódítani a piacot, főleg akkor, ha egy kis indie stúdióról van szó. Az elmúlt években a játékok egyre nagyobbak, hangosabbak, gyorsabbak, pörgősebbek lettek, ráadásul ezek a címek sokkal nagyobb figyelmet is kapnak, mint visszafogottabb társaik.
Tempóját tekintve a We. The Revolution kifejezetten lassú, de ez egyáltalán nem jelenti hogy unalmas lenne. A történet szerint egy bírót alakítunk a francia forradalom idején, akinek különböző ügyekben kell döntést hoznia. Amellett, hogy egy ítélettel befolyásolja a saját megítélését a forradalmisták vagy épp az arisztokrácia szemében, egy idő után beszállhat a politikai csatározásokba, sőt, Párizs egyik legbefolyásosabb alakjává nőheti ki magát. A kérdés csak az, hogy ezért mennyit vagyunk hajlandóak feláldozni.
Napjaink nagy részét egy tárgyalóteremben töltjük majd, ahol a játékban elérhető több mint 100 ügy egyikében kell döntést hoznunk. Meghallgathatjuk a vádlott és a tanúk vallomását, az ügyés álláspontját, a beszámolók alapján pedig újabb kérdéseket szegezhetünk vádlotthoz. A kérdéseinkkel persze befolyásolhatjuk az esküdtszék véleményét, akiket terelhetünk egyik vagy másik irányba.
A végső döntés hatással van arra, hogy hogyan viselkednek velünk a különböző frakciók, és ha valakit magunkra haragítunk, akkor könnyen elveszíthetjük a fejünket, de ha felelőtlenül végezzük a munkánkat, akkor a főügyészt is magunk ellen fordíthatjuk, ez pedig legalább olyan rossz, mint a halál. A végső döntés persze mindig a miénk, akárt azt is megtehetjük, hogy egyetlen kérdés nélkül bitóra küldünk valakit, de ha valaki rögtön ítélő bíróságot akar játszani, az ne számítson hosszú életre. Ez a rész leginkább a Papers, please!-re hasonlít, és egyáltalán nem lennék meglepve, ha lenne valami tiktos összeesküvés is a háttérben, ami kibontakozna a sztoriból.
Ha végeztünk a bíróságon, akkor beszállhatunk a politikai csatározásba. Támogathatunk feltörekvő arcokat, hogy meggyengítsük Robespierre-t, vagy a befolyásunk alá vonhatunk különböző kerületeket, hogy ezzel is megszilárdítsuk a pozíciónkat. Esténként valamilyen átvezetővel vagy minijátékkal találkozunk majd, ilyenkor beszélgethetünk a családunkkal magánéletről és munkáról, de elmehetünk kockázni a helyi kocsmába az ügyésszel is, akit leitatva megtudhatunk érdekes titkokat, amikkel később meg is zsarolhatjuk, hogy ne kavarjon be egy fontos ügyben. Természetesen a játékban felbukkannak majd a kor leghíresebb alakjai is, sőt, néhányuk sorsáról mi dönthetünk a tárgyalóteremben.
Mivel az ügyeket véletlenszerűen dobja elénk a játék, simán elképzelhető, hogy a második végigjátszás során már máshogy döntünk majd valaki sorsáról egész egyszerűen azért, mert a közvélemény azt kívánja meg. Ügyesen kell majd lavíroznunk a bürokrácia útvesztőiben, hogy lehetőleg senkit ne haragítsunk magunkra, de azért kikaparjuk a saját gesztenyénket. A sikerhez vezető út azonban nem mindenhol van jószándékkal kikövezve. A fejlesztők kicsit úgy írták le hősünk életútját, mint Walter White-ét a The Breaking Badben: nyilvánvalóan jó dolog az elismerés, a hatalmas politikai befolyás, ugyanakkor ez képes megmérgezni a családi kapcsolatokat, így nagyon óvatosan kell lépdelnünk a siker felé vezető úton.
A We. The Revolution a tervek szerint valamikor ősszel jelenik meg PC-re és Nintendo Switchre. Ha valakit érdekel a történelem, szereti a lassabb, narratívára épülő játékokat, és szeret elpepecselni a papírmunkával, annak mindenképp érdemes lesz ránézni.
