Remake-et készíteni trükkös dolog. Fogod a kiadása óta klasszikussá vált játékodat, és egy szebb világ ígéretével a mellényzsebedben azt mondod, hogy hű maradsz az eredeti hangulathoz, de ugyanakkor az évtizedes tapasztalatoddal teljesebbé is teszed az élmény. Majd a jóakarat macskakövein bukdácsolva rájössz, hogy nyitni kellene a jelenkor játékosai felé is, elkezdesz trendi játékelemekkel dobálózni és a végére annyira összezavarodsz, hogy két kód között a mátrixba esel. Nem egyszerű.
Az 1992-es Flashback a maga idejében egy zseniális játék volt, ami képes volt egy kis színt vinni a platformerek világába, és ezzel egy elég jelentős rajongói bázist gyűjteni maga köré. Az eredeti játék alkotója, Paul Cuisset ezzel gondolattal a fejében közelítette meg a Ubisoftot, mondván a nosztalgiára éhes játékosok, illetve a platformer-rajongók biztosan vevők lesznek egy Flashback remake-re.
Emlékeztek még?
1992-ben megjelenik az első PC World magazin, II. János Pál pápa bocsánatot kér Galileitől, a Delphine Software pedig kiadja a Flashbacket. Ez egy egyszerűbb világ volt, bár nem a gamerek számára, mert akkoriban még vér- és izzadtságcseppektől ragadt be az enter, és nem a kókzérótól.
Ez változás a Flashback HD-n is látszik; a túlontúl megbocsájtó checkpoint-rendszer, az egyszerű, de ennek ellenére frusztráló harcok, a minimap és egyéb, a gondolkodást és a szenvedést ellehetetlenítő funkciók miatt az élmény messze elmarad az eredetiétől.
Flashback. NOT!
A történet lényegében maradt a régi, egy galaktikus titkos ügynököt, Conrad B. Hartot irányítjuk, aki az emlékezetét igyekszik visszaszerezni, illetve egy idegen faj világmegváltó terveit megakadályozni. A vizuális megoldások és a 2.5D-s megvalósítás jól működik, a pályák gazdagok és változatosak, illetve Conrad most már 360 fokban képes lőni, ami sokkal nagyobb szabadságot biztosít a játékosoknak.
A fejlesztők még kis RPG-s elemeket is csempésztek a játékba, ahol XP-ért cserébe fejleszthetjük hősünk bizonyos tulajdonságait, de látható eredményre ez nem vezet. Az alap történeti szál mellett különböző mellékküldetések, VR arénák és kihívások tördelik monoton platformer élményt, amikkel extra tapasztalati ponthoz juthatunk, de ezek inkább csak a meglehetősen rövidre sikerült játékidőt (tényleg csak pár röpke óráról van szó) igyekeznek átráncigálni a már elfogadhatónak számító határon.
Mi a vér az az Awesome-sauce?
Az eredeti Flashbackben Conrad egy szót sem szólt, de csak 20 év múlva derült ki, hogy miért. Hősünk görcsösen szeretne Nathan Drake lenni, de minden próbálkozásánál elvérzik. Az „Awsome-sauce” egy nagyon eredeti kifejezés, de nem véletlenül nem használta még soha senki, a „Let’s play” és ehhez hasonló megnyilvánulások, kiegészítve a gyenge színészi játékkal pedig a legklisésebb karakterré teszik, amit a játékvilág valaha látott. Erről legjobban skót barátunk tudna mesélni.
A Flashback HD-nak vannak jó pillanatai és ígéretes megoldásai, de képtelen felnőni az eredetihez, ezért csak egy erőltetett másolat marad, ami nélkül mind a rajongók, mind pedig az új játékosok meglettek volna. Mi nem így emlékszünk.
