Szokatlan mondattal kezdem ezt az írást, de azt kérem, hogy ne olvassa el a cikket az, aki szerint a PC csak egy használati tárgy és az is nyugodtan kattintson tovább, aki rendre késztetést szokott érezni arra, hogy megtérítse a PC-s tábor tagjait a konzolok javára. Az alábbiakban teljes mértékben szubjektív gondolatok kerülnek leírásra és nem lesz végkövetkeztetés, sem pedig csattanó, csupán jó bő lére eresztett derűs visszaemlékezés a múltra, és naiv rácsodálkozás a jelenre.
Korábban már leírtam, hogy PC-s vagyok és az is maradok, akinek természetesen voltak kezdeti ballépései, de most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy elérkezett a gépcsere ideje. Aki PC-n játszik, az tudja, hogy mit jelent ez. Megszabadulni valamitől ami már bevált, aminek ismerjük minden nyűgjét és baját, tisztában vagyunk a képességeivel, a határaival és azzal is, hogy idővel minden egyes nap, amivel meghosszabbítjuk a közös életet, egyre keservesebb meló a számára, hiszen mind nehezebben tud megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Nálam hét év után jött el az a pillanat, amikor azt kellett mondanom, hogy "Dezsőnek meg kell halnia".
Történt ugyanis, hogy nagy örömömre nálam landolt a Need for Speed: Rivals, ami hisztizett a hardveres minimumok miatt, szóval kénytelen voltam passzolni a cikket és ekkor futott át komolyan az agyamon, hogy valóságos problémává vált a gépcsere. Miután gyorsan repülő hónapok alatt a feleségemmel sikerült megértetni, hogy az új gép legalább olyan fontos, mint az idei évre tervezett nyaralás, vagy a gyerekek megtakarítási számlájának gyarapítása, jöhetett a vadászat. Nem szégyellem, hogy az utóbbi 1-2 évben már nem nagyon követtem a hardveres fejlődést, szóval elég komoly agytorna volt összeállítani a megfelelő konfigurációt, amiben Matteo és Disorder egyaránt segítségemre voltak.
Többek között ez az, ami fantasztikus dolog a PC-ben, hogy nem az van, mint a konzoloknál, bár tudom, más meg pontosan a legózást rühellné. Nem csak beütjük a keresőbe, hogy PlayStation One (direkt írtam így, hogy ne vádoljatok részrehajlással), aztán ahol a legolcsóbb árat látjuk, ott megnyomjuk a "vásárlás. igen, jók az adatok. igen, ezt akarom megvenni! Igen, biztos!!!" gombot, hanem hosszas tervezés előzi meg a feladatot. Belőni a meghatározott kerethez a legjobb konfigurációt, ami megfelel a prioritásoknak. Csicsás gép, vagy inkább valami jellegtelen, de egy lehelettel erősebb proci, netán SSD? Több napot, vagy akár hetet is igénybe vehet a tervezés, mire végre kialakul a tuti. Nálam is így történt, de miután összeállt a rendelkezésre álló összegből kihozható optimális konfiguráció, néhány nap múlva megérkezett az ÚJ GÉP.
Szép fekete és olyan csendes, hogy a régi masina hozzá képest egy hangrobbanás, nem is beszélve a teljesítménybeli különbségről. Még az operációs rendszer sem került fel a trónörökösre, mikor jött a régi gépért az új gazda. Portalanítva, az oldalfalat visszarakva (mivel az elmúlt egy évben már nem volt rajta) a gyári CD-kel és tartalékkábelekkel adtam át a mára kissé kopottas házú, de még mindig szinte kifogástalanul üzemelő AMD alapú gépet. Az új tulajdonos (aki egyébként egy kedves kollégám) betette az anyósülésre és hamarosan már csak a távolodó autót láttam, amiben ott zötyögött az a PC, ami az elmúlt 7 évben számos cikk megszületésében játszott főszerepet és egyszer-egyszer az agyamra ment ugyan, de mégis kitartóan és hűségesen szolgált. Aki túl van már hőn szeretett első autója eladásán, az idézze fel magában az élményt, amint utoljára látta kifordulni a sarkon a sárkányt.
Nincs szó könnyes búcsúról, de hét év az rengeteg és nem ez az első PC-m, de ehhez kötődtem a legjobban. Amikor megvettem, a fiam még éppen csak 5 hónapos volt, most pedig már az általános iskola első osztályát járja. Akit esetleg érdekel, annak elég annyit tudni, hogy egy AMD Athlon 64 X2 képezte a szívet, amihez 2 GB RAM és egy GF 7950 GT társult, bár ez utóbbi éppen akkor lehelte ki a lelkét, amikor négy hónapos kiküldetésem alatt egyetlen társamként szolgált Romániában. A helyére egy ATi Radeon HD 4670 került és vele már nem volt baj, készséggel tette a dolgát, mint ahogyan az egész rendszer sem bizonyult különösen problémásnak. Egy időben szokása volt, hogy bekapcsolás után 10-20 perccel kékhalál, de ezt naponta egyszer játszotta csak el, utána már a 10-14 órás üzemmel sem akadt nyűgje. A hűtőventilátor csapágya volt egy időben hangos, de a WD-40 csodákra képes. Olyan cikkek anyagait játszottam vele, mint a sűrűn emlegetett Mafia 2, a Need for Speed: Most Wanted, a Shift 2, vagy éppen a Dirt 3 és a Grid 2. Mondogatják mostanában, hogy éppen haldoklik a PC-s piac, ami egyfajta világvége érzetét keltheti bennünk, de az is legalább annyiszor maradt el, mint ahányszor beharangozták.
Szoktuk okolni a konzolokat, hogy miattuk nem fejlődnek kellő mértékben a PC-s játékok, de részemről nem nagyon sírom vissza azokat az időket, amikor félévente lehetett volna új videokártyát venni és 2 évente gépet cserélni, mert így hét évig volt elég egyetlen számítógép és egy kényszerből cserélt VGA. Ha időegységre szeretném levetíteni a ráfordítást, akkor üzemeltetési időszakra nézve 60 forintra jön ki naponta a befektetésem, tehát nem panaszkodom. Majd most jön megint egy nagy bumm, hiszen itt van a konzolok új generációja, aztán újra besimul minden és ha nem változnak a dolgok, akkor legközelebb valamikor 2021-ben fogtok tőlem hasonló írást olvasni. Meg egyáltalán, valóban csak az viheti előre a játékpiacot, ha olyan fejlődések vannak, amik folyamatosan erősödő vasat igényelnek?
Jómagam is visszasírtam azokat az időket, amikor nem adták a szánkba minden egyes fejtörő megoldását, amikor nem tudtuk a YouTube keresőjébe beütni, hogy "skyrim folgunthur puzzle" és egy végigjátszásnak akár véget is vethetett egy-egy végzetes elakadás, de ennek inkább a játékmenethez, semmint a grafikához van köze. Két gépcsere között valóban meg kell négyszereződniük a RAM-oknak és megduplázódni a magoknak? Miközben megfeleződnek, vagy éppen megtizedelődnek a játékidők és leegyszerűsödik a játékmenet? És ki evett a tányérkámból, ki ölte meg Kennedyt, miért akad ki Endre a Fifán? Megannyi kérdés, amire felesleges válaszokat keresni, hiszen a fejlődésnek nem lehet útját állni. Amikor a még boltillatú konfigon először röffent be a Battlefield 4, de végre nem kellett a grafikai beállításoknak udvarolni, hanem mehetett minden az egekig, akkor legszívesebben a levegőbe lődöztem volna, mint a mexikóiak egy átlagos ünnepnapon, mert elragadott a látvány, tehát tény, hogy a szemnek is meg kell adni, ami jár. De ha most például 5 éven keresztül ez a kinézet lenne a plafon, a magam részéről elégedett lennék, ha közben visszakapnék valamit a kevésbé széles tömegekre optimalizált játékok összetettségéből, az autós cuccok szimulátorosságából, vagy a kalandjátékok akár 100 órás játékidejéből.
Bár senki nem kérdezte de végezetül megemlíteném kifogásaim az új PC-vel szemben. A régit be tudtam kapcsolni nagylábujjal és nem kellett hajlonganom, illetve akkor is tudtam, hogy dolgozik, ha éppen nem néztem az állapotjelző lámpácskákra. A merevlemez úgy kerregett, mintha egy talicskányi pinceászka próbálta volna kikaparni magát a burkolat alól, most azonban nincs kerregés és mivel a monitor elől nem látok rá a ledekre, így fogalmam sincs, hogy azért sötétült-e el a képernyő, mert az éppen indított játék lefagyott, vagy serényen folyik a munka odabent és hamarosan jöhet a móka. Bámulatos, hogy mit ki nem találnak ezek a fiatal szovjet mérnökök!
