Egy brit felmérésben a megkérdezett szülők 89%-a vallotta, hogy aggodalommal tölti el az, hogy gyermeke online játékokkal játszik. Különösen azt tartották aggasztónak, hogy olyankor idegenekkel kerül kapcsolatba a gyermek, nem látják, ki ül a másik monitor előtt, és a függőség kockázata is megrémítette őket. Az alábbiakban szeretnénk megosztani néhány ajánlást arra vonatkozóan, mit tehet a szülő annak érdekében, hogy biztonságosabb érzelmi hátteret biztosíthasson az olyan esetekben, amikor a gyermek agresszióval találkozik az online játékokban.
Ne reagáljunk eltiltással
A Roblox 2019-ben készített egy felmérést, amelyben több mint 3500 szülő és 430 serdülő vett részt, akik legalább havonta egyszer játszottak online játékokkal. Ebben a felmérésben a megkérdezett szülők 91%-a úgy vélte, hogy a gyermekük elmondaná nekik, ha bántanák őket online. Ezzel szemben a megkérdezett tinédzserek csupán 26%-a vallotta, hogy elmondaná az esetet a szüleinek.
Gyakran találkozunk azzal, hogy a szülő eltiltja a gyermeket a közösségi oldalak használatától, ha tudomására jut, hogy pletykákat terjesztettek a gyermekről a társai, vagy olyan képek kerültek nyilvánosságra róla, amelyekre nem büszke. Ilyenkor a szülő gyakran a gyermeket vonja felelősségre elsősorban, amiért okot adott a pletykákra, vagy olyan helyzetbe hozta magát, hogy előnytelen képek készülhettek róla.
Az áldozathibáztatással azonban csak súlyosbítunk a helyzeten. Ez a leggyakoribb oka annak is, hogy a gyermek nem osztja meg a szüleivel ezeket a tapasztalatokat, hanem inkább magában őrlődik.
Ilyenkor találkozhatunk azzal, hogy a szülő pszichológus segítségéhez fordul, mert látja, hogy a gyermek zárkózott, kedvetlen, megváltozott a viselkedése, azonban nem tudja kideríteni ennek okát. Valójában a bizalmi légkör megteremtésével az érzelmi problémák eszkalációja elkerülhető a legtöbb esetben.
Fontos, ha a gyermekünk a bizalmába fogadott minket azzal, hogy megosztotta velünk egy online játékban szerzett negatív tapasztalatait, ne hibáztassuk őt ("biztos piszkáltad a többieket, azért mondták ezt neked!"), vagy a játékot érte ("ugye megmondtam, hogy az online játékok veszélyesek?"). A másik leggyakoribb visszatartó erő, ami miatt a gyermek a hallgatást választja az, hogy fél a büntetésről. A játéktól való eltiltás gyakori reakció az ilyen esetekre, amely azonban nemcsak hatástalan, de különösen káros. Egyrészt azért, mert az áldozatot büntetjük azzal, hogy kizárjuk őt az online játékok által nyújtott társas élményből, másrészt csak elmélyítjük az érzelmi nehézségeit azzal, hogy nem adunk valódi segítséget arra vonatkozóan, mit tegyen legközelebb hasonló esetben. A büntetést követően ugyanolyan gyenge hatásfokú pszichés megküzdési stratégiákkal fog visszatérni az online játék színterére, és hatványozott félelemmel töltheti el, hogy a szülei esetleg szemtanúi lesznek egy újabb incidensnek.
Fontos tehát, hogy a szülő megértéssel, támogatással forduljon a gyermek felé, amikor agresszív viselkedések célpontjává válik az online térben.
Adjon tanácsot arra vonatkozóan, hogyan kezelje a konfliktust a gyermek, hogy legközelebb hatékonyabban felléphessen az agresszió ellen. Nyújtson segítséget abban is, mit tehet akkor, ha például személyes információkat osztottak meg róla (pl. hogyan jelentse az esetet a moderátorok, üzemeltetők felé).
Ne bagatellizáljuk el a problémát
Fontos az is, hogy ha a gyermekünk bizalmasan megosztotta velünk a tapasztalatait, ne bagatellizáljuk el a problémáját. Gondoljunk bele abba, hogy számára olyannyira nyomasztó az eset, hogy miután saját erőforrásait bevetve küzdött ellene, most mégis eljutott odáig, hogy úgy érzi, segítséget kell kérnie ahhoz, hogy megőrizze a lelki egészségét. Az olyan tanácsok, minthogy "ne foglalkozz már ilyen butasággal!", nem vezetnek eredményre, hiszen nemcsak a probléma, hanem a gyermek érzéseinek súlyát is megkérdőjelezik. Ez bűntudatot kelthet a gyermekben, hiszen úgy érezheti, hogy a gondjával feleslegesen bosszantotta a szüleit, amikor nekik is megvan a saját bajuk. Ez a gondolatsor erősen rombolja a bizalmi légkört. Ráadásul, ha a szülő úgy értékeli, hogy a gyermekben komoly aggodalmat, szorongást okozott a toxikus tapasztalat, amely kihatott esetleg a tanulmányaira is, még inkább hajlamos lesz arra, hogy a probléma forrását kiiktassa a gyermek életéből. Ezzel azonban a konfliktus nem oldódik meg, amely további feszültséget generálhat a gyermekben lezáratlansága miatt, másrészt további társas problémákhoz is vezethet, hiszen a gyermek kimaradhat egy olyan élményből, amelyben társai többsége osztozik. Így kimaradhat a beszélgetésekből közös téma hiányában, és ez hosszabb távon magányossághoz vezethet.
Fontos belátnunk, hogy a toxikus viselkedések okozhatnak komoly érzelmi problémákat, amelyek feloldása, az együttérzés és az érzelmi támasz elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyermek megküzdjön a toxikus tapasztalat okozta érzelmi problémáival. Fontos az is, hogy hosszabb távon kialakítson egy olyan fokú lelki edzettséget, amely hatékony megküzdési stratégiák révén hozzájárulhat a lelki egészsége és az önbizalma megőrzéséhez.
Beszélgessünk a gyermekkel az "online etikettről"
A Roblox online kérdőíves felmérésében megkérdezték a résztvevő szülőket és tinédzsereket arról is, hogy milyen gyakran beszélnek arról, hogyan kell megfelelően viselkedni online. A szülők 93%-a válaszolta, hogy gyakran vagy alkalmanként beszélnek róla a gyermekükkel, míg a tinédzserek 60%-a azt állította, hogy csupán ritkán vagy soha. A toxikus viselkedéseket ugyanakkor gyakran az hívja életre, hogy fellazulnak azok a viselkedéses normák az online térben, amelyeket a való életben alkalmazunk. A társas viselkedésre vonatkozó szabályokat alapvetően a családi és az intézményes (iskolai) neveltetés határozza meg, valamint később a munkahelyi kultúra is alakíthatja. Az online térben számos tényező, köztük az anonimitás és a következmények nélküliség is fellazítja ezeket a szabályokat. Emellett nincsenek korábban elsajátított viselkedéses normáink, útmutatóink az online társas interakciókra vonatkozóan.
Ugyan számos játéknak, közösségi oldalnak, csoportnak vannak írott szabályai, az offline élet viselkedésformáló képviselőitől (pl. szülő, tanár) ritkán kapunk felvilágosítást az "online etikettről", vagyis arról, hogyan viselkedjünk az online térben, hogy sikeresen boldoguljunk a virtuális társas életben is.
Éppen ezért hiánypótló tapasztalatot nyújthat gyermekünknek az, ha vele együtt játszunk. Ha a családi játék során biztonságos érzelmi környezetben tapasztalhatja meg az együtt játszás íratlan szabályait, eltanulja szüleitől az olyan proszociális viselkedéseket, amelyeket az ismeretlen játékosokkal való csapatjáték során is a kohézió erősítésére és a közös cél elérésére fordíthat. Az olyan nemzetközi kezdeményezések, mint a Raising Good Gamers is ezt az online szocializációs folyamatot ösztönzi és támogatja.
Fontos lehet az is, hogy beszélgessünk a gyermekkel arról, bizonyos társas helyzetekben mi a megfelelő reakció. Úgy, ahogyan azt is megtanítjuk gyermekünknek, hogy az árulkodás nem szép dolog, de vannak olyan helyzetek, amelyekben indokolt lehet elmondani a tanítónak, mi történt, hogy segítséget kérjünk tőle, az online térben is mérlegelnie kell, mikor indokolt egy játékost jelenteni, és mikor tudják rendezni a konfliktust egymás között. Érdemes beszélgetni vele arról, mit tehet, ha agresszív viselkedéseket lát más játékosoktól.
Inkább felügyeljük a gyermek játékát, mintsem korlátozzuk
Számos online játék lehetővé teszi a szülő számára, hogy valamilyen formában ellenőrzés alatt tartsa a gyermeke játékát (pl. eltöltött idő hossza, kivel chatelhet, mennyi pénzt költhet a játékon belül). Fontos azonban, hogy korlátozás helyett megfigyeljük a gyermekünk játékhasználati szokásait, és csak akkor alkalmazzunk megkötéseket, ha indokolttá válik (pl. a gyermek túllépte a havi keretet, amelyet játékon belüli vásárlásra fordíthat).
Mindemellett érdemes figyelemmel kísérni, ahogyan gyermekünk játszik. A legtöbb gyermek nem veszi tolakodásnak, ha nézzük játék közben, éppen ellenkezőleg! Gyakran meglepetéssel vegyes örömmel veszik tudomásul, hogy érdeklődünk egy olyan tevékenység iránt, amely őket lelkesíti. Általában annak is kifejezetten örülnek, ha magunk is kedvet kapunk a játék kipróbálására, és szívesen adnak tippeket, hogyan játsszunk jól. Ha látják, hogy nem tartjuk felesleges időpazarlásnak a kedvenc időtöltésüket, nyitottabbá válnak az élményeik megosztására. Gyakran azért vélekednek negatívan a szülők a videojátékokról, mert nem tartják arányosnak a befektetett idővel, energiával és pénzzel az elérhető sikert (pl. profi esportolóvá válás). A sportra mégsem mondanák ezt, annak ellenére, hogy a gyermekek kevesebb mint 1%-a lesz profi sportoló.
Mit tegyek, ha az én gyermekem agresszív más játékosokkal?
Előfordulhat, hogy azon kapjuk gyermekünket, hogy ő tanúsít romboló viselkedést másokkal szemben. Ebben az esetben általános ajánlás, hogy szakítsuk meg a játékát, és azonnal beszéljük meg vele, hogy mit kell legközelebb másképp tennie. Fontos hangsúlyoznunk számára, hogy alapvetően nincs gond azzal, ha érzelmeket vált ki belőle egy meccs, de arra fontos figyelnie, hogy hogyan fejezi ki azokat. Arra kell törekednie, hogy olyan módon adja a játékostársai tudomására az érzéseit, hogy ne ártson vele sem másoknak, sem a közös együttműködésnek. Adhatunk konkrét ötleteket is (pl. kapcsolják ki a mikrofonjukat, mielőtt hangot adnának az elégedetlenségüknek). Fontos az is, hogy ha dühösek, frusztráltak, ne közvetlenül másokra irányítsák a feszültséget ("hogy lehetsz ilyen?"), hanem a szituációra vonatkoztassák ("hát ezt nem hiszem el!").
Álljunk ki egymás mellett
Bátorítsuk arra a gyermekünket, hogy álljon ki a játékostársai mellett, ha a játék során azt látja, hogy másokkal szemben toxikus viselkedéseket tanúsítanak. A játékostársak melletti kiállás fontos lépése lehet annak, hogy ne általános normaként tekintsünk az agresszióra az online játékokban, hanem kivételként kezeljük, amely nem elfogadható senki számára sem. Azáltal tudjuk igazán kiaknázni az online játékok által nyújtott társas élményt, ha biztonságos környezetet teremtünk a csapatmunkának és az egyéni fejlődésnek.
A cikket Zsila Ágnes, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Pszichológiai Intézetének munkatársa írta, aki a Médiapszichológia Kutatócsoport vezető kutatójaként a popkultúra és a népszerű médiatartalmak pszichológiai vonatkozásait vizsgálja.
