Biztosan veled is előfordult már, hogy sok év elteltével újra elővetted a kedvenc videojátékodat, amelynek minden részletére emlékszel: kívülről fújod a dialógusokat, rutinból ismered az elrejtett tárgyak lelőhelyét, csukott szemmel is végig tudnál menni a pályákon. Miért okoz örömöt mégis, hogy századszorra is végigjátszod a jól ismert játékmenetet?
Ennek több oka is lehet, és egyénileg változó, kinél mely okok bírnak erősebb motiváló erővel. Ebben a cikkben áttekintünk néhány társas, személyes és játékban rejlő okot, amely megmagyarázhatja, miért térünk vissza időnként a régi, jól ismert játékokhoz ahelyett, hogy új élményeket keresnénk.
Biztos pontok az életünkben
Kezdjük mindjárt egy olyan okkal, amelyre talán kevésbé gondolnánk. Valószínűleg mindannyian tapasztaltátok, hogy gyerekként különösen szerettetek egy-egy mesét. Olyannyira, hogy minden este újra hallani akartátok. Ez a jelenség a fejlődéspszichológiában jól ismert, és meghatározott funkciót tölt be.
A gyerekek alapvetően szeretik a megszokott, ismerős tárgyakat, eseményeket, mert ezek biztonságérzetet nyújtanak számukra. Ez a felnőtteknél sincs másképp: napközben sok váratlan helyzettel kell szembenéznünk, amely gyakran feszültséget, szorongást okozhat, ez pedig megnövelheti a stresszhormonként számon tartott kortizolszintünket.
Az állandóság, a rutin kialakítása segíthet a bizonytalan helyzetek okozta stressz csökkentésében. A gyermekkorunkban hallott meséket általában a pihenéssel, a biztonságérzettel és a gondoskodással társítjuk tudat alatt, hiszen legtöbbször nyugodt környezetben, ellazultan, elalvás előtt hallhattuk azokat.
Ez a séma az életünk későbbi szakaszaiban is megmarad, azaz az állandóságot sugalló, visszatérő elemeket, eseményeket a nyugalommal, biztonságérzettel asszociáljuk. Éppen ezért ha elővesszük és újrajátsszuk a régi videojátékainkat, az biztonsággal, kompetenciaérzéssel tölt el minket. Úgy érezzük, hogy már ismerjük ezt a világot, a "mesterei" vagyunk, pontosan tudjuk, mit kell tennünk. Nem érhet bennünket meglepetés, azaz mi irányítjuk az eseményeket. Ennek fényében nem meglepő, hogy gyakran a különösen stresszes életszakaszainkban érzünk késztetést arra, hogy újrajátsszuk egy-egy régi kedvencünket. Ezzel is biztonságérzetet, állandóságot és kontrollt teremtünk magunknak a bizonytalan, feszültséget okozó körülmények között, így csökkentve a ránk háruló pszichés megterhelést.
A régi szép idők
Egy újabb húzóerő a nosztalgia. Gyakran mondjuk, hogy az idő megszépíti az emlékeket, vagy régen minden jobb volt, mint most. Az emlékezetünk valóban pozitív irányban torzítja az átélt életesemények egy részét. Amikor újrajátszunk egy régi játékot, nagy valószínűséggel nemcsak az első játékélményünk kapcsán idézünk fel pozitív emlékeket (pl. milyen jó volt, amikor végül rájöttünk egy trükkös rejtvény megoldására), hanem a játékkal egy időben zajló életeseményeink kapcsán is (pl. a születésnapunkra kaptuk, együtt ünnepelt a család).
A pozitív eseményekre való visszaemlékezés amellett, hogy jó érzéssel tölt el minket, az életünk jelentős pontjaira való visszatekintés által ugyancsak támpilléreket nyújt számunkra, azaz segít rendszerezni az életünk történéseit.
Ez pedig, mint korábban láthattuk, megnyugvással, biztonsággal tölt el minket, hiszen a visszatérő elemek (pl. születésnap, közös ünneplés) állandóságot sugallnak a folyton változó, rohanó világban.
Tim Wulf videojáték-kutató nemrég kifejtette, hogy a játékélmény során átélt nosztalgia kedvező hatással lehet a pszichés egészségünkre a pandémiás időszakban. A kutató szerint ez a pozitív erő három különböző úton fejti ki hatását. Egyrészt a nosztalgia segít minket abban, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz, különösen a járványidőszak előtti énünkhöz. Azáltal, hogy visszaemlékszünk a korábbi céljainkra, a napi teendőinkre, nem felejtjük el, hogy mivé válhatunk, mit akarunk elérni, így optimisták maradunk a jövőre nézve. Másrészt a múltba való visszatekintés újabb célokat adhat az életünknek, hiszen átgondolhatjuk, miért volt érdemes küzdeni, mit értünk el. Végül a nosztalgia társas vonatkozásáról is beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy a visszaemlékezés során leggyakrabban társas eseményeket idézünk fel. Ezek az emlékek csökkenthetik a magányérzetünket, és rövid időre segíthetnek megfeledkezni a társas elszigeteltségről a járványhelyzet ideje alatt.
A nosztalgia átélése továbbá úgy is kiterjesztheti az önismeretünket, hogy az újrajátszás során jobb rálátást nyerhetünk arra, hogyan változtunk azóta, hogy először találkoztunk a játékkal, azaz összekötjük az akkori tapasztalatinkat, élményeinket az aktuális életeseményeinkkel.
Ez esetenként ahhoz is vezethet, hogy más színben látjuk a játékban történt eseményeket, és más véleményt formálunk azokról, mint az első játék idején. Az is előfordulhat, hogy a korábbi és a jelenlegi énünk, szerepeink közötti változás következtében új értelmet nyer számunkra egy-egy játékbeli jelenet, amelynek korábban nem tulajdonítottunk különösebb jelentőséget (pl. gyermek karakterért kell felelősséget vállalnunk a játékban). Ha először tinédzserkorunkban játszottunk a játékkal, lehet, hogy később szülőként más attitűddel viszonyulunk a ránk bízott karakterhez. Ilyen módon az újrajátszás az időbeli folytonosságot, kontinuitást is jelentheti számunkra, azaz a haladás, a tudásbeli, tapasztalatbeli gyarapodás érzését nyújtja nekünk.
A társas élmény
Érdemes visszatérnünk egy gondolat erejéig a társas kontextusra, amit egy játék újrajátszása adhat. Az első játék sok esetben társas élmény, azaz többnyire a barátainkkal, családtagokkal osztozunk benne. Ha előveszünk egy régi játékot, azzal felidézhetjük, kikkel játszottunk, milyen esemény kapcsán került elő a játék (pl. baráti összejövetel). Éppen ezért előfordulhat, hogy újrajátszunk egy játékot azért, hogy felidézzük az együtt töltött időt olyanokkal, akikkel esetleg már nem tartjuk a kapcsolatot.
A társas élményhez ugyanakkor egy speciális kötelék is hozzátartozik, amelyet a pszichológia paraszociális kapcsolatként definiál. A fogalom egy olyan egyoldalú érzelmi kötelékre utal, amelyet legtöbbször egy híres személy vagy egy fiktív karakter kapcsán érzünk (pl. úgy érezzük, hogy Shepard parancsnok a jó barátunk). Ha már szóba került a Mass Effect, fontos megemlíteni, hogy különösen erős motivációt adhatnak az újrajátszásra azok a játékok, amelyek a szereplők mélyebb megismerését is lehetővé teszik, mindemellett a karakterekkel való kooperációra buzdítanak a játékmenet során. Így az újrajátszás sok esetben olyan élményt nyújthat, mintha újra találkoznánk a régi csapattal, és közösen felidéznénk a korábbi sikereket, az együtt töltött időt. A paraszociális kapcsolatok gyakran képesek ellensúlyozni a való életbeli magányt, így hozzájárulhatnak a pszichés jóllét növeléséhez is.
A kulcs a játékban rejlik
A pszichológiai tényezőkön túl fontos lehet megemlíteni a játékban rejlő elemeket is, amelyek arra ösztönöznek minket, hogy térjünk vissza újra a játékhoz. A komplexitás például egy ilyen tényező.
Gyakran úgy érezhetjük, hogy az első végigjátszás során csak ismerkedtünk a játék dinamikájával, működésmódjával, és ahhoz, hogy rutinosan "közlekedjünk" benne, több időt kell töltenünk a világában.
Éppen ezért az első végigjátszást néha hajlamosak vagyunk csupán tapasztalatszerzésnek, explorációnak tekinteni, és az első eligazodás után törekszünk majd a profizmusra, miután kiismertük a játékot. A több karakterrel végigjátszható sztorimódok is ezt a törekvést segíthetik elő bennünk. Ugyancsak ösztönző lehet, hogy még több extra tartalmat fedezzünk fel, amin talán átsiklottunk az első játék során. Az is előfordulhat, hogy úgy érezzük, éppen belejöttünk a játékba, amikor máris véget ért, és a hiányérzetünket azonnali újrajátszással szeretnénk kompenzálni.
Ha úgy érezzük, sok extra tartalomról és felfedezésről maradtunk le az első nekifutás alatt, néha azt tapasztalhatjuk, hogy a második kaland alkalmával - különösen, ha a kettő között sok idő telt el - valósággal megújult a régi kedvencünk. Ezt akkor is átélhetjük, ha új képességekért vagy még több pontszerzésért térünk vissza, azaz szeretnénk kiterjeszteni a játékélményt új funkciókkal, amelyek talán az első játék során nem voltak elérhető közelségben számunkra.
Hozzátehet az újrajátszási kedvhez az is, hogy az ügyességünk, a rutinunk kialakulásával párhuzamosan egyre felkészültebbnek érezzük magunkat arra, hogy nehezebb szinteken is teljesítjük a küldetéseket. Törekedhetünk arra is, hogy profi szintre emeljük a játékunkat, így az újrajátszás a gyakorlást szolgálja.
A komplexitásra visszatérve egy újabb érv lehet az újrajátszás mellett, hogy a rutinszerzés, a játék kiismerése után már lehetőségünk nyílik az apróbb részletek megfigyelésére. Különösen a komplex háttértörténettel rendelkező játékoknál érezhetjük szükségét annak, hogy még több időt töltsünk a történet megismerésével. Ez történik akkor is, amikor újranézünk egy filmet azért, hogy jobban összeálljon a kép, azaz megértsük az eseményszálakat, amelyek a történet végkimeneteléhez vezettek. Ugyanígy a játékbeli dialógusoknál is kereshetjük az elejtett megjegyzéseket, amelyekből már sejthető a történet végkifejlete. Gyakran azt hihetjük, hogy a kedvenc játékunknak már minden apró mozzanatát ismerjük, fejből tudjuk a dialógusokat. Egy-egy új felfedezés, amely előrevetíti az eseményszálak alakulását, más színezetet adhat a történteknek.
Láthatjuk, hogy sokféle motiváció állhat egy régi kedvencünk újrajátszásának hátterében. Az pedig egyénenként és játékonként is eltérhet, melyek a fő motivátorai az újrafelfedezésnek: kiterjeszteni a játékélményünket új funkciókkal, rejtett tartalmak felfedésével, vagy a régi barátainkkal töltött időt szeretnénk gondolatban újra feleleveníteni? Az is lehet persze, hogy egy stresszes időszakban szeretnénk támaszt keresni, kikapcsolódni a régi, jól bevált módon. Bármilyen ok is áll a háttérben, egy élményekkel teli újrajátszás segíthet megszabadulni a stressztől és a negatív érzésektől az aktuális élethelyzetünkben.
