Troy egy amerikai streamer, akit a követői Beef Erikson néven ismernek. A srác agorafóbiában szenved, retteg a nyílt terektől és a nagy tömegtől, ezért legutóbb két hónappal ezelőtt hagyta el saját otthonát, akkor is csak azért, mert egy nézőjétől kapott egy Wii U-t ajándékba és leugrott pár játékért. Előtte több mint egy évig nem hagyta el a házat. Most a Kotakunak mesélt egy kicsit magáról, a betegségéről, és hogy hogyan segített a videojáték átvészelni az egészet.
Nehezemre esik kikapcsolni az agyam hosszabb időre, hacsak nem vagyok telegyógyszerezve már hónapok óta. Amióta csak emlékszem, megvolt ez a problémám. Az egyetlen biztos pont az életemben, hogy nem tudom megállítani a fejem. Olyan ez, mintha gondolatfüggő lennék.
Troy fiatal korában ismerkedett meg közelebbről a videojátékokkal, a szerelem pedig azóta is tart, amiben az is fontos szerepet játszott, hogy nagyon fiatalon elvesztette az édesanyját. A mai napig imádja a retro címeket, így a streamjeiben gyakran előkerülnek NES, Super Nintendo és Mega Drive játékok is. Még a saját avatarját is a SEGA logó alapján készítette.
Sokan menekülnek a videojátékokba a szürke (vagy épp nagyon is színes) hétköznapokból, hogy maguk mögött hagyják a problémáikat, a felelősséget és a stresszt. A videojátékok olyan kiutat jelentenek, - hála az egyedi történeteknek és az interaktivitásnak - amire gyetlen másik médium sem képes. Troy ezt szinte mindenkinél jobban látja, számára azonban a videojáték nem csak a menekülés egy módja: gyakorlatilag a streamjei jelentik az egyetlen kapcsolatot a világgal.
Bár népszerű gyerek volt, általában nem nagyon kereste mások társaságát és csak néhány közeli barátja volt. Mivel a tömegtől már akkor is kirázta a hideg, nem igazán ment le a játszótérre, sőt, gyakran órákat is kihagyott, mert nem tudta elviselni a rengeteg embert az iskolában. Hogy leküzdje a pánikbetegséget, fiatal felnőttként gyakran nyúlt az üveg után, azonban ez sem oldotta meg minden problémáját, így válaszút elé került. Folytatja a folyamatos alkoholizálást, hogy ezzel elfojtsa a betegség egyes tüneteit, vagy inkább visszavonul a saját zár világába, távol mindentől és mindenkitől. Troy az utóbbit választotta, és bár nem esett különösebben nehezére abbahagyni az ivást, kénytelen volt rájönni, hogy gyakorlatilag alkoholistává vált.
Nem volt nehéz leállni. Olyan volt, mintha átkapcsoltam volna egy kapcsolót, de nyivánvalóan visszatért a szorongás, sőt, romlott is a helyzet. Ahogy teltek az évek, azon kaptam magam, hogy folyamatosan veszítem el maga körül az embereket. Folyamatosan lemondtam a találkozókat, így idővel rámuntak. Rengeteg programot szerveztek, de mindig kitaláltam valami kifogást, és inkább csak videojátékokkal játszottam. A játékok voltak az életem, a védőhálóm. Imádom őket.
Egy ilyen betegséggel nyilván dolgozni sem kifejezetten könnyű: általában mire betanult egy állásba, annyira elhatalmasodott rajta a szorongás, hogy kénytelen volt azt visszamondani. Ez nyilvánvalóan pénzügyi problémákhoz is vezetett, de mentálisan is meggyötörte. Állandó depresszió kínozta, és ahogy telt az idő, fizikailag is egyre kevesebb ideig volt képes dolgozni. Folyamatosan le volt égve, többször is kilakoltatták, mert nem tudta fizetni a számláit.
A váratlan összeomlás akkor jött, amikor már kezdtek helyreállni a dolgok és szerzett egy jól fizető munkát, amit otthonról is tudott végezni. Mivel sosem tudott lazítani, egyszerűen túlpörgött, így a szorongás mellé láz és általános rosszullét gyötörte. Ezt követően keresett fel egy terapeutát és kezdődött el a kezelése.
Nyilván ez attól is függ, hogy milyen messzire vagy mennyi időre kell elmennem, de amint kilépek a házból, az agyam azonnal pánikmódba kapcsol, mert tudom, hogy nem mehetek azonnal haza. Ilyenkor úrrá lesz rajtam a szorongás, ami idővel csak egyre rosszabb lesz. Elkezdek remegni, izzadni, a szívem egyre hevesebben ver. Szép lassan pánikba fordul az egész.
Éppen ezért Troy egy ideje már el sem hagyja a házat. Az összeomlás egy fordulópont volt az életében, és azóta megpróbálja a lehető legjobban kezelni a betegségét. Ma már együtt él a barátnőjével, akit még az iskolai évek alatt ismert meg, és sikerült elfogadnia az állapotát. Rendszeresen látogatja orvos, és a gyógyszereit is folyamatosan kiszállítják, így ezzel sem kell foglalkoznia.
Azért kezdett streamelni, hogy kapcsolatot teremtsen a külvilággal, ez pedig az elmúlt két és fél évben fantasztikus hatással volt az egészségére is. Az is értelmet ad annak, amit csinál, hogy számos nézője szintén pánikbetegséggel, szorongással küzd, így a streamjei gyakorlatilag rögtönzött terápiás beszélgetések is.
Ösztönöz, hogy kapcsolatban lehetek másokkal és hogy megismerhetek olyan embereket, akiket ugyanaz érdekel, mint engem. Nem fogok neveket mondani, de tudom, hogy a nézőim közül sokan pánikbetegek, és vannak agorafóbiások is, akik nézik az adást. Egy bizonyos szinten ugyanabban a cipőben járunk. Sokukhoz nagyon közel állok, és a videojátékokon keresztül rengeteg kapcsolatot kötöttem, ami fantasztikus érzés.
Az agorafóbia nem egy gyógyítható betegség. Mint a mentáis betegségek nagy része, ez is mindenkiben más tüneteket produkál, és Troy szinte biztos benne, hogy élete végéig gyógyszerekre szorul majd. Éppen ezért szinte minden idejét a streamelés töli ki, és mivel a nézői elképesztően nagylelkűek voltak vele, igyekszik annyit visszaadni, amennyit csak lehet. A jövőben mindenképp szeretne játékokat kiosztani a nézők között, és nagyon izgatott a virtuális valóság kapcsán is, ami egy új világot nyithat meg a hozzá hasonló emberek előtt, akik például biztosan nem tudnának elutazni. Addig is azt üzeni azoknak, akik még nem néztek szembe a problémáikkal:
Tudom, hogy nekem is nagyon sokáig tartott, mire elfogadtam magam, de rájöttem, hogy ezzel semmi probléma nincs. Megtanultam kezelni a helyzetet. Korábban állandóan küzdöttem ellene, nem voltam hajlandó feldolgozni, hogy ez történik velem. Pedig el lehet. Csak újra kell gondolni az életünket, és az elfogadás biztosan felszabadít majd.
