1982-ben 13 különféle (Atari 2600, Atari 5200, Bally Astrocade, ColecoVision, Coleco Geminic, Emerson Arcadia 2001, Fairchild Channel F System II, Magnavox Odyssey2, Mattel Intellivision, Intellivision II, Sears Tele-Games, Tandyvision, Vectrex) konzol volt kapható az Egyesült Államokban, és további kettőt (Odyssey3, Atari 7800) bejelentettek a gyártók 1984-re. Habár már akkor is számos multiplatform játék létezett, mindegyik exkluzív címekkel igyekezett magához kötni a vásárlókat.
Túlságosan is sok versenyző volt jelen az akkor 3 milliárd dolláros piacon, száz számra érkeztek a játékok az üzletekbe, amelyek egyszerűen kifogytak helyből. Számos feltörekvő cég látott pénzt a játékokban, és igyekezett mihamarabb kihasítani magának egy szeletet a tortából, ami odáig fokozta a versenyt, hogy már nem csak a kicsik, hanem az olyan nagy gyártók is, mint az Atari, összecsapott, minősíthetetlenül rossz játékokat ontottak magukból. A gyorsaság vált a legfontosabb tényezővé.
Nem is kellett sokat várni arra, hogy felrobbanjon a puskaporos hordó, az Atari 2600 olyan húzó címei, mint a Pac Man, vagy épp 1982 legnagyobb mozisikerének adaptációja csúnyán leszerepelt a kasszánál. A konzumidiotizmus elérte határát, megjelentek azok a játékok, amiket már az sem akart megvenni, akinek a bőre alatt is pénz volt. Alig három évvel később az amerikai játékpiac már csak egyharmincad részét termelte meg a korábbi forgalomnak.
Ehhez szakértők szerint nagymértékben hozzájárult az E.T. the Extra-Terrestrial is. A játék, aminek állítólag milliónyi eladhatatlan példányát temette az Atari az új-mexikói Alamogordo városka szemétlerakója alá.
A játékipar egyik legismertebb városi legendáját a mai napig nem tudta senki kézzelfogható bizonyítékkal alátámasztva igazolni, sem pedig megcáfolni. A Fuel Indutries stábja történelmet írhat, amennyiben a rendelkezésére álló hat hónap alatt (ennyi időre szól a hatósági engedély) a kópiák nyomára bukkan. A vállalkozásról a tervek szerint dokumentumfilm is készül.
