Eddig 2023-ban lényegében két League of Legends-csapat emelkedett ki a magyar mezőnyből: a többszörös bajnoknak számító Lenovo Legion Honvéd, valamint a Nem broken az ADC xd, amely a második minoron debütált, aztán végül a győzelemig jutottak. A Magyar Nemzeti LoL Kupa powered by K&H harmadik minor kupáján rajtuk kívül indult az Edifier Afterglow Esport Egyesület, a Spirit Gaming, a Bigegobotlane, a Golden Fox Esports, az Exhelp Gaming és a Zero2Hero E-Sport Academy is.
Úgy alakult, hogy egyikőjük a felső, másikuk az alsó ágra került, így megvolt annak a lehetősége, hogy a döntőben szembekerülve a korábbihoz hasonlóan ismét feszült végjátékot produkálnak. Így is lett.
Ha szeretnétek, alább végignézhetitek a harmadik minor kupa döntőjét, hogy hazánk legerősebb League of Legends csapatai hogyan küzdenek meg a bajnoki címért, utána folytatjuk az eredménnyel:
Bár a Nem broken az ADC xd nem adta könnyen magát, végül a Lenovo Legion Honvéd csapata került ki győztesen a csatából, 3:2-re diadalmaskodott, és ezzel behúzta a Magyar Nemzeti LoL Kupa powered by K&H harmadik minorjának kupáját, valamint továbbjutott az őszi major kupára is, amelynek már 850 000 forint lesz a fődíja (a minoroknak 500 000 forint volt). Gratulálunk!
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.