Aki nyomon követi a GSO eseményeit, az észrevehette, hogy néha, hirtelen felindulásban elkövetett nosztalgiázásokat engedünk meg magunknak, ami nagyon jól szokott esni. Ez a borús, idén elsőként valóban őszinek nevezhető időjárás kiváló okot - inkább alibit - szolgáltathat arra, hogy ismét régi idők elfeledett, vagy kevésbé elfeledett címei között szemezgessünk. Elsőként itt van mindjárt a Renegade, melyben kőkemény figurát alakítunk, aki mindenféle gonosz alakok fejét veri bucira annak érdekében, hogy a végén a főgenyát is lenyomva, visszaszerezze a csaját.
A játék különlegessége a kéz-és lábtechnikák változatosságában jelentkezik, hiszen akár a padlóra került ellenfelünk mellkasára ülve is üthetjük a fejét, vagy megragadva őt, fojtogathatjuk, illetve elhajíthatjuk. Oh, ez a korai agresszió, hol voltak még ekkor a modern kori boszorkányüldözők.
Következő alanyunk a Paul Norman fémjelezte Forbidden Forest, mely 1983-ban jelent meg, és egy íjász hétköznapjait dolgozza fel, akinek legfőbb elfoglaltsága, hogy ipari méretben támadó, ember nagyságú pókokat, darazsakat, béka szerű izéket íjászkodjon le. Még komolyabb megmérettetések alkalmával maga a nagy boszorkánymester küldi ránk elhalt gerelyhajítókból verbuvált csontvázseregét. Amennyiben ezek eliminálása nem jön össze, úgy nem marad más a főhősből, csak egy kékes folt a talaj szintjén. Félelem és reszketés, akár villámokkal teleszórt sötét éjszakában is.
A Test Drive sorozatot senkinek nem kell bemutatni, az első két-három rész nagy sikere után komoly hanyatlásnak indult, és annak ellenére, hogy az utóbbi két rész nem lett rossz, kell még karistolni ahhoz, hogy a régi dicsfény újra felragyogjon. A videón az 1987-es Amiga verzió látható.
A nyolcvanas évek kreativitására jellemző, hogy bármiből készülhetett játék, nem befolyásolták a piaci trendek, sem pedig a kiadói nyomás. Így születhetett meg a Paperboy című játék is, melynek fókuszában az amerikai filmekből ismert, de állandóan mellőzött újságkihordók mindennapjaiba kapunk bepillantást. Kiváló BMX bringánkon száguldunk végig a városon, miközben megpróbáljuk behajítani a lapot a postaládába. A város teljesen aktív, ahogy mostanában mondanánk, élő és lélegző, mivel kitörhetjük az ablakokat, letörhetjük a kertekben felállított valamiket (amiket régen sírköveknek hittem, mit sem törődve azzal, hogy alapvetően ilyenből nemhogy egy tucat, de még egy darab sem szokott lenni az átlagos kertben.) Utunkat járókelők, maguktól elinduló fűnyírók, gazdátlanul gurigázó kerekek, vak chopperes fazonok nehezítik.
Már ennyi lett volna, bízunk benne, hogy sokakban ébresztett mindez kellemes emlékeket, vagy esetleg beugrott, hogy egy ismerős dallam honnan is származik. Aki pedig még meg sem született, vagy nem volt elég nagy kisgyerek ahhoz, hogy ezekkel játsszon, az láthatja, hogy nem csak a grafika, és nem csak a platform a lényeg.
