Az űr a legvégső határ. Ennek végtelenjét járja az a kis csillaghajó, melyet amint csak lehetséges, egyből lecserélsz egy használhatóbb darabra. Ezt az alapvetést követik az Elite: Dangerous bátor űrkalandorai is, hiszen a játékban mindig létezik egy nagyobb hal (esetünkben hajó), amely a rakományunkra pályázik, és nem túl kellemes dolog pilótafülkénk szépen lassan megrepedező burkolatát figyelni, majd kis cafatokra szétrobbanni. A Frontier Development csapata egy ízig-vérig szimulátorélményt nyújtó játékot kalapált össze, ehhez nem férhet kétség. Az viszont, hogy ez mennyire nyeri el a játékosok instant sikerélményre vágyó felét, már egészen más kérdés.
Amivel még apu játszott
Az Elite: Dangerous már a sorozat negyedik felvonása. Nem kell megijedni, ha az Elite cím nem cseng olyan ismerősen, mint egy Assassin's Creed vagy Call of Duty, az első részt még 1984-ben álmodta meg két angol bácsi, David Braben és Ian Bell. Az általuk létrehozott korszakalkotó csoda első körben BBC Micro és Acorn Electron masinákon mutatta meg a világnak, hogyan kell nyomot hagyni a történelemkönyvekben. A zseniális Elite több platformot is megjárt; ha leszaladtok a nappaliba, és megkérdezitek apát, a válasz valószínűleg az lesz, hogy ő Commodore 64-en próbálta ki. A játékban bejárható nyolc galaxis mindegyike 256 planétát kínált, ettől pedig mindenki az állát keresgélte akkoriban.
A '90-es években érkezett egy tűrhető, majd egy siralmas folytatás, ezek után viszont egészen 2012-ig síri csend honolt az Elite háza táján. Ekkor a Kickstarter ismét bizonyította, hogy nosztalgiával lehet a legjobban pénztárcánkra hatni, és összekalapoztak több mint másfél millió fontot. Két év fejlesztés után, 2014-ben indult útjára az Elite: Dangerous PC-n, és a zsáner rajongói azon nyomban rá is vetették magukat.
A kedvező fogadtatás után csak idő kérdése volt, mikor jönnek a konzolos portok, 2015. június 15-én, az Xbox One Preview programjának köszönhetően pedig már a nappali kényelmében is be lehetett járni a végtelen űrt. A teljes játék végül idén októberben foglalta el megérdemelt helyét az Xbox piacterén, és alátámasztotta, hogy konzolokon is van helye a minőségi űrhajós szimulátoroknak.
Mi lesz belőled, fiam?
Minden kezdet nehéz. Ezt érzi az összes űrhajóparancsnok, mikor kézhez kapja a semmirekellő kis Sidewinder hajót és azt a pofátlanul kevés 1000 kreditet, amivel nekifogni a kalandnak. A kiképzőtréning végigpörgetése nélkül nem is érdemes elindulni, csúnya vége lesz a dolognak, higgyetek nekem. Már az űrállomásokra bedokkolás mechanikájának megtanulása sem egy párperces folyamat: minden kis részlet elsajátítható, ha hagyunk rá elegendő időt, és akkor nem kell néhány sikertelen próbálkozás után venni a kabátot, és indulni a legközelebbi plázába új televízióért, mivel az előzőbe sikeresen belerepítettük a kontrollert.
Mivel a játékban nincs konkrét végső cél, feladatunk a folyamatos fejlődés lesz. Az egyre jobb felszerelések és impozánsabb hajók súlyos összegekbe kerülnek, így első dolgunk az, hogy nagyjából belőjük, milyen úton-módon szeretnénk előteremteni a kreditet ezekre a beruházásokra. Mint a legtöbb esetben, most is létezik békés és erőszakos módszer. Nem hangzik túlzottan mókásnak az a vonal, ha kereskedőnek állunk, de így is rengeteg izgalmat sodorhat utunkba a hipertér.
A huncut kalózoknak valószínűleg pont az a pár rekesz jóféle bor kell majd, amit mi szállítunk, így könyörtelenül lecsapnak ránk. Eleinte még ezek a kósza zsiványok is komoly fenyegetést jelentenek, de a legtöbb esetben ilyenkor számíthatunk a helyi rendfenntartó erők segítségére. Egy fokkal kockázatosabb szakma a csempészeké. A lopott és illegális áru szállítása jövedelmező, de bármikor kopogtathatnak a biztosurak, és amennyiben hajónk letapogatása során valami turpisságra bukkannak a raktérben, vastagon fog majd a bírság megírásakor a toll.
Boba Fett óta közismert tény, hogy a fejvadászok az univerzum legmenőbb srácai, nem csoda, hogy a körözött űrhajók hajkurászása tetszett nekem is a legjobban. Itt kedvemre vadulhatunk, de még mindig a jó oldalon állunk, a legnagyobb nyugalom mellett mászkálhatunk egyik rendszerből a másikba. A legelvetemültebbek választhatják a törvényen kívüli életet is űrkalózként, ebben az esetben azonban minden rosszaság után emelkedik a fejükért járó summa.
Kamionos életforma az űrben
Hajónk pilótafülkéjét sosem fogjuk elhagyni, így nem mindegy, milyen futurisztikus gépszörnyetegben tengetjük mindennapjainkat. Innen elérhető a csillagtérkép és az elfogadott küldetések listája is. Jelen pillanatban 23 különböző űrhajófajta van a játékban, de később a frissítésekkel még több érkezik. Ezek méretük és tulajdonságaik mellett természetesen árukban is eltérnek egymástól. Míg kezdőhajónk egy balul végződő küldetés után ingyenesen pótolható, a legdrágább monstrumért közel 150 millió kreditet kell kicsengetnünk. A hajók közötti különbség érezhető: értelemszerűen a szállítóhajók lomhábbak és masszívabbak, a kis vadászok pedig fürgén, gyors irányváltásokkal képesek meglepni az ellenfelet, de könnyebben változtathatók sodródó űrszemétté. A világűr nem egy barátságos kőbányai játszótér, csak alaposan felfegyverkezve érdemes kimerészkedni a csillagok közé. Arzenálunkat több különböző löveggel is bővíthetjük; akadnak itt rakéta- és torpedóvetők, lézerek, bombák, sőt még railgun is. Alapvető eltérés közöttük, hogy bár a legtöbb fegyverrel magunknak kell céloznunk, bizonyos változatok kaptak egy kis rásegítést, így elég nagyjából a célpont felé húznunk az irányzékot, és már be is fogtuk ellenfelünket. Az energiafegyverek további sajátossága, hogy nem igényelnek lőszert. Űrhajónkat nem csak harci téren kell fejlesztenünk, a raktér és az üzemanyagtank bővítése is ugyanilyen fontos. Ezeken felül is számtalan lehetőségünk van a hajó csinosítgatására, könnyen elveszhetünk a részletekben.
Egy kis extra
A Frontier Development érezte, a konzolos felhasználóknak nem biztos, hogy teljesen elegendő lesz a cél nélküli nyílt világban történő ténykedés. Bekerült a játékba egy teljesen különálló harci mód, a CQC (Close Quarters Combat), ezt az elszeparált játékrészt a főmenüből érhetjük el. Itt csak és kizárólag a harcon van a hangsúly, melyhez a megszokott Deathmatch, Team Deathmatch, Capture the flag hármas képezi a repertoárt. A meccseken összegyűjtött pontok után rangot lépünk, bizonyos szintek elérésével pedig új, erősebb űrhajó üti a markunkat. A CQC első körben csak Xbox One-exkluzív móka volt, PC-re csak később érkezett meg.
Céltalan élvezet
Nehéz megmondani, miért hat üresnek az Elite: Dangerous, elvégre 400 milliárd csillagot bejárni nem kis vállalkozás, és útközben is akad bőven tennivaló. Igazi, megfogható célkitűzés nélkül azonban egy idő után unalomba fullad a hasonló feladatok ismételgetése. Biztosan remek érzés egy 150 milliós csillaghajóval lazulni az űrdokkban, de én jóval hamarabb leteszem a játékot, mint hogy meglegyen a keretem egy ilyen járgányra.
Az Elite: Dangerous PC-s változatának tesztjét itt tudjátok elolvasni.
