Talán nem kell mindenkinek bemutatnom Brian Mitsodát, a Troika és az Obsidian veteránját, a DoubleBear alapítóját. Emberünk a rendkívül bugos, ám verhetetlen hangulattal bíró Vampire: The Masquerade - Bloodlines történetének szerzője, s egyik meghatározó dizájnere. A Troika bezárása után az Obisidian-féle Alpha Protocol munkálataiba segített be, majd saját stúdiót alapított, ahol végre megvalósíthatja kísérleti projektjét.
A korábban Zombie RPG (ZRPG) munkacímmel beharangozott Dead State ugyanis a Rockpapershotgun.com oldalán olvasható interjú szerint sokkal tovább merészkedik a számítógépes szerepjátszás ösvényein, mint tette ezt eddig bármelyik alkotás. Nem véletlen a számítógépes jelző használata, ugyanis CRPG-ről beszélhetünk, abból is a körökre osztott fajtáról, amiből jó, ha szökőévenként napvilágot lát egy.
A Dead State azzal a gondolattal játszik el, hogy mi történik a társadalommal, ha egy szörnyűséges, a civilizációt romba döntő katasztrófával kell szembenéznie, jelen esetben zombik végtelen hordáival. Mire képes az ember a túlélésért? Mit tenne egy másik emberrel, csak azért, hogy a saját bőrét mentse? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat majd a játék.
Történetünk a texasi Splendid kitalált városkájában kezdődik, mégpedig egy óvóhelynek kijelölt iskolában. A játékos által megszemélyesített karakter azon kapja magát, hogy hirtelen nem csak saját magáért, hanem egy maroknyi túlélőért is felel, akiknek élelemre, vízre, orvosságra és biztonságra lenne szükségük. A manapság inkább börtönre emlékeztető amerikai iskolák archetípusa szolgál majd működésünk központjául, innen indulunk portyázni, élelem és már erőforrások, valamint újabb szövetségesek után kutatva. Felhasználva mindent, amit csak lehet, kisebb-nagyobb fejlesztéseket eszközölhetünk az iskolán (nyilván nem digitális táblákra kell gondolni).
Mindenki, akivel összefutunk, egyedi személyiség, sajátos képességekkel, szaktudásokkal. Ha sikerül is valakit az oldalunkra állítanunk, nem jelenti azt, hogy végig hűséges marad. Az emberek teljesen normális módon érdekcsoportokba tömörülnek az óvóhelyen belül, s nekünk, mint vezetőnek kell eldöntenünk, hogy mikor, melyik tábor kéréseinek teszünk eleget. Nem létezik olyan döntés, amivel mindenki egyformán elégedett lesz.
Maguk a zombik régimódi agyvelőfalók képében jelennek meg, lassúak, buták, szervezetlenek. Egyedül nincs is esélyük, ám nagyobb tömegben már komoly gondot okozhatnak. Nem árt tudni, hogy mindig a legközelebbi embert támadják meg, illetve vonzza őket a zaj. Ha tehát elkezdünk lövöldözni, akkor egyre több és több élőhalott tűnik fel. Akikből mindig csak annyit látunk, amennyit az embereink, hiába a felülnézet. Így könnyen előfordulhat, hogy egy sarkon befordulva kellemetlen meglepetésben lesz részünk.
A legnagyobb veszélyt azonban mégsem a zombik jelentik az emberekre, hanem maguk az emberek. Más, nálunk sokszor jobban felszerelt és nagyobb létszámú csoportjai a túlélőknek pont ugyanarra vannak kiéhezve, mint mi, élelemre, vízre, gyógyszerre, stb. A velük való találkozás nem mindig lesz békés, ha pedig kitör a tűzpárbaj, akkor magunkra hozzuk a zombikat. Viszont minél inkább nő az etetni kívánt szájak száma, annál több erőforrásra lesz szükségünk, annál messzebbre kell kimerészkednünk, s annál nagyobb kockázatot vállalnunk. Egy idő után talán már elkerülhetetlen lesz, hogy valamiképp együttműködjünk más csoportokkal, vagy megtámadjuk és kiraboljuk őket. Ne feledjétek, a cél a túlélés maga!
Mielőtt befejezném mondandómat, kitérnék még egy fontos aspektusára a játéknak, egészen pontosan a bajtársakra. Egy-két kivételtől eltekintve sima átlagpolgárokról van szó, akik tudnak ugyan fegyverrel bánni - elvégre Texas kisvárosait és pusztaságát járjuk (A nagyvárosokat értelemszerűen elkerüljük.) - de mégsem profi kommandósok. Jó eséllyel előfordul majd, hogy némelyiküket kénytelenek leszünk feláldozni, hogy mentsük a csapat többi tagját, illetve az is, hogy megharapják őket a zombik. Ilyenkor több választási lehetőségünk lesz, azonnal kivégezzük, vagy száműzzük őket. Alternatívaként pedig antibiotikumokkal tartjuk életben és tudatuknál a fertőzötteket, akikből csak akkor lesz élőhalott, ha kifogynánk a gyógyszerből, vagy elhaláloznának csata közben. Bárhogy is döntsünk, a vezetésünk alatt összegyűlt társaságban mindig lesznek olyanok, akik más véleményen lesznek.
Úgy vélem, ebből kiderül, hogy az egyelőre még megjelenési dátummal sem rendelkező Dead State egy valóban merész projekt, aminek inkább arra van esélye, hogy idővel kultikus játékká váljon, ám kasszát robbantani szinte biztosan nem lehet vele. Hacsak nem sikerül mobilizálni egy ma már szinte teljesen elfeledett műfaj egyre korosodó rajongóit.
