Az igazságban való hit az összes eddig hitt igazságokban való kétkedéssel kezdődik – mondta Nietzsche, és felszállt a 4-es metróra. Komolyra fordítva a szót, ez az egy sor megfelelően körvonalazza a játék fő mondanivalóját, amiről roppantul elnagyoltan csak annyit árulhatok el, hogy köze van a jó és rossz harcához. Tudom, még a nagyi almás pite receptjével is több információt közöltem volna a történetről, de szeretném elkerülni a spoilerezést, úgyhogy még picit gondolkodom azon, miként írhatnám körbe a sztorit. Egy dolog viszont bizonyos: George Stobbart, Nicóval az oldalán, valódi üldözője az igazságnak. Ahogy egyre közelebb és közelebb kerülnek az első epizód elején történt gyilkosság hátterének feltárásához, annál több veszedelem keresztezi útjukat.
Ha az első gomblyukat elvétjük…
A Serpent’s Curse kalandjának első fejezete vegyes visszhangokat keltett a sajtóban és a rajongói oldalon egyaránt. A januári tesztemben már körvonalaztam, hogy személy szerint mi volt a gondom a játékkal, és utólag sok hasonló visszaigazolást olvastam ezzel kapcsolatban. Első kifogásom az volt, hogy a kezdeti lelkesedés, amit a már autentikusnak nevezhető BS hangulat okozott, hamar elillant, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy csak egy átlagos point and click móka előtt ücsörgök.
Gyerekkorom egyik kedvenc időtöltése volt a The Shadow of the Templars, amit nyomokban felidézett az első pár jelenet, de a következő belélegzésnél már elvártam volna valami újat és meghökkentőt. A másik pont, amely meglepetést okozott, hogy a készítők nem hagytak esélyt kedvünk szerint bejárni a sztori állomásait, és csak akkor haladhatunk tovább egy helyszínről, ha ott már mindent felfedeztünk. Ettől nem csupán könnyebbé vált a játékmenet, hanem linearitásával egyhangúvá tette a kihívásokat – főképp azt a tényt figyelembe véve, hogy bármit teszünk, képtelenek vagyunk meghalni vagy elrontani a feladványokat. Ezek után kíváncsian néztem elébe a második epizódnak. Hopp, meg is van, hogy mit írok le nektek a históriáról.
Az igazság bajnokai
Mielőtt megkezdeném kurta mesémet, írok néhány részletet a megjelenéssel kapcsolatban. A történet hosszúsága miatt szelték ketté és adták ki cirka négy hónapos különbséggel. Ettől függetlenül én külön-külön túl rövidnek érzem a két részt – mire elmélyültem volna bennük, már véget is értek. Az viszont szerencsés, hogy nem kérnek teljes árat a különálló epizódokért, csak azoktól, akik egyben veszik meg a tyutyerkát. Ha végigtoltátok a játék első felét, és a telepítés után azzal találkoztok, hogy a sztori az elejétől kezdődik, csak töltsétek be a legutolsó állást. A fejlesztők gondoltak azokra is, akiknek ez már nem áll a rendelkezésére, de nem akarnak újra nekilátni a nyomozósdinak: feltették a honlapjukra és hivatalos facebook oldalukra is a szükséges mentést, ami egyenesen a zárójelenethez repít.
Amint túllendülünk ezen a fejezeten, Katalónia dimbes-dombos, hegyvidékes tája tárul elénk; merőben más, mint Párizs romantikától átitatott atmoszférája. A környezetváltozás máris jó alapul szolgál arra, hogy kissé felpörögjön a már-már ellaposodó cselekményszál. Nem beszélve arról, hogy egy birtok kapujához érve azonnal lőnek ránk, és ha ez nem lenne elég, még össze is futunk a hírhedt és rettegett kecskével. A találka kedves emléket állít ennek a régi esetnek a patás jószág és George között, de ne várjatok óriási kihívást tőle. Innen bontakoznak ki az események, és belemerülhetünk a vallási misztikumba, melynek központjában a Tabula Veritatis áll. Annyit tudunk erről a titokzatos tárgyról, hogy ha rossz kezekbe kerül, akkor az egész világot a pusztulás fenyegetheti. Ennek oka, hogy az ereklye birtokában felborulhat az egyensúly a gonoszság és a jóság között, ugyanis a gnosztikusok szerint nem létezhet egyik a másik nélkül.
Természetesen feladatunk George és Nico kezét fogva előbb megtalálni a relikviát a háttérben mozgolódó ellenlábasoknál, és ehhez nem meglepő módon sok rejtvényt kell megfejtenünk. Számomra viszont a legnagyobb talány az volt, hogy ezzel a résszel akartak-e valami újat villantani, vagy tényleg csak kettévágták a történetet és ennyi?
Jó pap is holtig tanul
Reméltem, hogy sok kritikát meghallgatnak és megszívlelnek a Revolution Software-nél, és előjönnek valami forradalmian újjal, ha már benne van a nevükben. Sajnálattal tapasztaltam, hogy kevés változást sikerült észrevennem. A cselekmény vonalvezetése oly egyenes maradt, mint a lénia, még az a pár rész sem terel minket más irányba, amiben választhatunk kétféle reakció közül – döntésünk továbbra sincs befolyással a fő történetszálra. Emellett szintén csak akkor dobbanthatunk egy következő helyre, ha már minden szükséges teendőnket elvégeztük, és minden fellelhető tárgyat magunkhoz vettünk.
Valószínűleg a linearitás miatt számolták fel a térképet is, hisz okafogyottá válik használata, ha úgysem ingázhatunk kedvünkre ide-oda. Néha előfordult, hogy a főhős csak úgy ukmukfukk elpárolgott, de ami lázadásnak tűnt, az igazából csak egy fránya bug volt.
Valamiért az első epizódnál mégis jobban tetszett a folytatás. Lehet, hogy a változatosabb egzotikus környezet és az egyre gyorsuló események hatására kapott kalandosabb feelinget az alkotás. Nem véletlen, hisz nyitottabb területeken, eldugott zugokban, rejtekhelyeken, sőt még mozgó járművön is játszódnak jelenetek, amivel ha csak egy kicsit is, de sikerült megfűszerezniük nemes küldetésünket. Visszatérő elem és mindenképp a játék erényeként említendő az a számtalan szellemes megjegyzés és csevej, melyek mellett egy-két igen humorosra sikeredett feladvány is mosolyt csalt az arcomra.
Ugyanezt a hatást érte el Duane és Pearl Henderson ismerős arcának felbukkanása is – csak tovább erősítették a nosztalgikus hangulatot, amit ugyancsak sikerült megteremteniük. Ezen felül a rejtvények között akadtak igazán összetettek, de a hintrendszert továbbra is csak egy-két esetben kellett használnom. Némi sikerélményt éreztem ezek megoldása után, de az igazi, mélyről feltörő eufória elmaradt.
Majd legközelebb…
Összegzésképpen, ha osztályoznom kéne az alkotást, egy hatalmas három-negyedet kapna. Utáltam mindig az ilyen tört jegyeket, de jól jöttek, ha mellettük csak kanyarodóim voltak. Egyszóval nem bukott meg a történet, mert hozta a régi vágású kalandjátékok jól bevált stílusát, de a mai mezőnyben pont emiatt nem érhet el magasabb értékelést. Sajnos a készítők a második epizóddal sem villantottak semmi újat, csupán apró finomításokkal lezárták a történetet, ami egész jónak bizonyult, mégsem töltötte ki lelkemben az első rész által hagyott űrt. Nyilatkozataik azt tükrözik, hogy ők viszont maximálisan elégedettek az eredménnyel. Ezek után kérjük a következőt?
Az első epizód, a Broken Sword 5: The Serpent's Curse Episode One tesztjét itt pótolhatod be.
