Nem lehetett könnyű helyzetben Joss Whedon, mikor a történelmi jelentőségű első Avengers film után felkérték a folytatás megírására is. Egyrészt mert hihetetlen sikerei következtében a Marvel lufija csak dagad, egyre nagyobb szabású tervekkel rukkolnak elő, másrészt pedig ezzel az is együtt jár, hogy a saját maguk által egyre magasabbra és magasabbra rakott lécet is nehezebb megugrani. És ha még mindez nem lenne elég, a Második Fázis végéhez közeledvén ezúttal az a hálátlan szerep is Whedonnak jutott, hogy elkezdje felvezetni a harmadikat.
Hatalmas elvárásokkal és igen komoly felelősséggel terhelt egy projektet kellett tehát tető alá hoznia, hiszen most már nemcsak arról volt szó, hogy össze kell mesélni néhány korábbi filmben bemutatott – és a közönség által igencsak megszeretett – szuperhőst, hanem következetesen tovább kellett gondolni, hogy immáron összeszokott csapatként mennyit bír el a kohéziójuk, különösen, ha az eddigiekhez képest egy hatványozottan keményebb ellenféllel kerülnek szembe.
Whedon azonban – dacára minden nehézségnek – sikerrel vette az összes akadályt, és bámulatos munkát végzett. Az Ultron Kora minden szempontból kiváló moziélményt nyújt; ha van is komolyabb hibája, akkor az az, hogy indokolatlanul sok mindent voltak kénytelenek beleszuszakolni, ráadásul olyannyira a csúcsra járattak benne mindent (pláne ami a látványos akcióorgiákat illeti), hogy megértem, ha valaki azt mondja rá, hogy ez már „túl sok”.
Ugyanakkor tagadhatatlan érdeme, hogy a Marvel-filmek történetének legkarakteresebb főgonoszát hozza, aki az eddigi egydimenziós ellenfelekkel, illetve a szerethetően esetlen Lokival ellentétben végre valódi fenyegetettséget jelent a Föld védelmezői számára. Motivációját tekintve Ultron az eddigi leghitelesebb, részleteiben a legjobban kidolgozott, monológjai pedig már-már a jokeri magasságokat verdesik. Ennek köszönhetően az előző résszel ellentétben ez a film lényegesen komorabb hangvételű, a hősök sokkal több stressznek vannak kitéve, emiatt kevesebbet is viccelődnek, a harcok pedig nagyobb tétjüknél fogva jóval átélhetőbbek, izgalmasabbak; bár azt azért meg kell jegyezni, hogy a szokásos civilmegmentős kliséket (iskolabusznyi gyerek, felhőkarcoló sokadik emeletén ragadt civil, jajveszékelve zuhanó nő, stb.) ezúttal sem bírták kihagyni.
Külön öröm volt látni, hogy a karakterek csapatdinamikája mennyire jól működik (ehhez Whedon mondjuk mindig is nagyon értett), a már ismert szereplők közötti kapcsolatoknak újabb mélységeit ismerhetjük meg, illetve egyúttal korlátait is, hiszen a többszöri sikertelen összecsapás az Ultronnal rövid időn belül kikezdi moráljukat. Emellett új hősöket is kaptunk, akiknek bemutatására ugyan túl sok idő nem jutott, mégis sikerült nagyon hamar felvenniük a tempót és a Bosszúállók teljes értékű tagjaivá válni.
Ahogy az előző Avengersre, úgy valószínűleg erre a részre is igaz lesz az, hogy többször meg kell majd nézni ahhoz, hogy az ember igazán értékelni tudja, különösen azért, mert tényleg annyira tömény és túlzsúfolt, hogy első nekifutásra lehetetlen minden részletére odafigyelni. Ebben mondjuk az is komolyan közrejátszik, hogy sajnos nem az eredeti rendezői változat került a mozikba, hanem egy annál nagyjából egy órával rövidebb verzió. Persze a maga két és fél órás játékidejével még ez se rövid, így valahol érthető, ugyanakkor megnyugtató a tény, hogy a folytatásokkal már nem akarják ezt eljátszani, így az Avengers következő része két darabban érkezik 2018 és 2019-ben. (A stáblista közben lesz egy jelenet, de a végét ezúttal nem érdemes megvárni.)
5/5
Olvassátok el a CineStar kritikáját is, érdemes.
