Félelemmel vegyes örömmel lépek vissza Mijazaki zseniális érzékkel összerakott szabaduló szobájába. Édes-kesernyés érzés ez. Először is, a Bloodborne 2015 egyik legszebb játékélménye volt számomra, borzasztóan élveztem az ismerkedést az egyedi játékmechanizmusokkal, barkóig érő mosollyal keveregtem a japánok gyilkos labirintusában, és igyekeztem megérteni a gótikus fantasyvilág fantasztikus történetét. Ugyanakkor viszont olyan mélyen égett bele a retinámba a "you died" felirat és a lelkembe a rengeteg elvesztett blood echo emléke, hogy valahogy nem akaródzott megint kitenni magam holmi pszichopata japánok kénye-kedvének. De megtettem, és nem is Chava két kiskutyaszeméért, hanem mert a Bloodborne minden izzadságszagú percét imádtam, és kíváncsi voltam, mit tud a The Old Hunters DLC.
Dolgozz meg érte!
És itt álljunk is meg egy pillanatra. A játékvilág jelenében a DLC szó hallatán már nem az új, izgalmas kalandok képe jelenik meg a játékosok fejében, hanem azt kezdik számolgatni, hogy hány napig kell párizsis zsemlén élniük, hogy a játékból kivágott tartalmat is megkapják. Szeretném szépíteni, de a legtöbbször teljesen jogos a felháborodás. A jó hír viszont az, hogy a The Old Hunters köszönőviszonyban sincs a Battlefront-féle pofátlansággal, a Bloodborne DLC-je az utolsó forintig megéri az árát. A From Software-t mindenképpen dicséret illeti, mert nemcsak hogy nem követik az ipar extra tartalomszolgáltatással kapcsolatos tradícióit, hanem az integráció meglehetősen egyedi módjával követendő példával is járnak elöl. Bár tagadhatatlan, hogy ez nem mindenkinek tetszik.
Ahogy azt a Souls-rajongók már megszokhatták, a From Software a The Old Hunterst sem adja könnyen. Az új kiegészítőt beágyazták az alapjátékba, és a játékosoknak egy teljes rituálét kell végigcsinálniuk, mielőtt végigsétálhatnának az Elm utcán. Ez egy amolyan From-szokás: fizetned kell azért, hogy szívjál egy sort, mielőtt random japánok fajtalankodnának a lelkeddel, te meg boldogan mosolyogva tűröd.
Viszont amikor végre sikerült beizzadnod magad a Hunter's Nightmare-be, hirtelen úgy tűnik, hogy mindez maradéktalanul megérte. A The Old Huntersben minden megvan, ami miatt beleszerettünk a Bloodborne-ba, és még egy kicsit annál is több. A kiegészítő pályái rengeteg újrahasznosított elemet tartalmaznak, de az ismerős környezet ellenére is frissnek hatnak. Az ember nem gondolná, hogy a Bloodborne világa lehet még ennél is depresszívebb, de amíg az alapjátékban megmenthetőnek tűnt a város, addig a kiegészítőben egy olyan Yharnam tárul elénk, amely már feladta a harcot. Az alapjátékban nagy nehézségek árán megszerzett pályaismeretnek semmi hasznát sem vesszük: a Nightmare-ben teljesen új rövidítések és titkos átjárók várnak, ami engem - aki a saját lakótelepén eltéved - természetesen összezavart.
Vadászok és az ő fegyvereik
A kiegészítőben lényegesen több hunterrel találkozunk, mint az alapjátékban - ahogy ezt a cím is sejteti. A From mindig is kiemelkedően jó volt a különböző szörnyszülöttek megteremtésében, különös tekintettel a bossokra; az Old Hunters főellenségei is fantasztikusak, és bár ritkán sikerült legyűrni őket első nekifutásra, a Bloodborne-ban alkalmazott taktikámon nem kellett sokat változtatnom. A változatosságot inkább az új fegyverek és képességek jelentik, amelyek igazán feldobták a játékmenetet. Ahogy az alapjáték, úgy az Old Hunters sem rágja a szádba mondanivalóját. A történet ízesebb részleteit különböző tárgyleírásokból és elejtett félmondatokból kell összeollózni, de az, aki eljut egy From játék kiegészítőjéig, nyilván fel van készülve ilyesmire. Az Old Hunters egy Bloodborne-hoz méltó kiegészítő, minden rajongónak kötelező vétel.
