Be kell vallanom, hogy nem vén vagyok a világon a legfanatikusabb platformjáték-rajongó. Az elhibázott ugrások, benézett rakéták és rendre kudarcba fulladó kombók okozta gyermekkori trauma sajnos egész hátralévő életemet meg fogja keseríteni. Ez persze nem a műfaj hibája. Ennek ellenére nekem is vannak kedvenceim, és a Bionic Commando Rearmed közéjük tartozik. A már 3D-ben pompázó, de még mindig oldalnézetes platformer mindenképp előrelépésnek tekinthető a korábbi részekhez képest (a megjelenési idejüket elnézve mondjuk ez nem lehetett túlságosan nehéz), s talán ez adta GRIN-nek és a Capcomnak az ihletet, hogy 2009 közepére kihozzák a sorozat végre full 3D- és TPS-módban tolható darabját, a Bionic Commandót. Nézzünk is bele!
Akarom
A Bionic Commando történetének szálait tíz évvel a Rearmed eseményei után kezdhetjük újra felgöngyölíteni, naná, hogy mert megint beütött a gebasz. Amíg mi, vagyis Nathan Spencer a hűvösön, hibernálva várta a halált, azért, amiért az, ami, a Bio-Reign nevű terrorszervezet egy méretes bombával romba dönti Ascension City békés városát. A kormány ekkor kiolvaszt bennünket, s segítséget kér. Mi pedig vagyunk olyan elnézőek, hogy belemegyünk az alkuba. Első küldetésünk amolyan tutorial, ahol hellyel-közzel képet kapunk az immáron térben is szuperáló bionikus kar használatáról. Ascension City méreteit elnézve a játékos akár sandbox-játékmenetet és nagyfokú szabadságot is beleképzelhetne a Bionic Commandóba, de sajnos ez nincs így. Nagyon nincs. A linearitás ott érhető utol, hogy ha véletlenül letérnénk a készítők által kijelölt ösvényről, a sugárzási szint hirtelen az egekbe szökik, s ha három másodpercen belül nem térünk vissza, akkor végünk. Ahogyan az utolsó checkpoint óta véghezvitt dolgainknak is. Néhol kifejezetten azt éreztük, hogy direkte tolnak ki velünk az olyan idegtépő pályarészekkel, amelyeken csoda épségben keresztülhintázni. Amikor egy kapaszkodó véletlen (és sajnos elég gyakori) elvétése után le találnánk esni, és azonnal a radioaktivitás halálos három másodperce fogad. Óh, az a drága gyermekkor...
Vaspofon
A jó öreg bionikus kar persze nem csak a közlekedésünket szolgálja. Mi több, a maga nemében a leghatásosabb fegyverünk. A Bionic Commandónak ez az a része, ami a leginkább felfelé tornázza a végső százalékot. A kisebb ellenfeleket minden zokszó nélkül felkaphatjuk és a falhoz vághatjuk, amolyan revánsként az elszenvedett kellemetlenségekért. Ezt kombinálhatjuk még a tereptárgyak használatával. Minden, ami felkapható és eldobható, sejtelmesen csillog, mint a roncsautók, dobozok, kisebb szikladarabok stb., amelyek felettébb egészségkárosító hatással bírnak. Bár kéznél vannak az alapvető fegyverek (pisztoly, shotgun, sniper, rakétavető stb.), gyakran összefutunk majd méretesebb ellenfelekkel, akiket csak egy jól helyezett iskolabusszal tudunk leteríteni. Az ilyet nagyon lehet szeretni.
Végkifejlet
Ha végigjátszottuk a Bionic Commando három fő helyszínét (Ascension City, hatalmas barlang és dzsungel) és számtalan ellenőrzőpontját, akkor tehetünk egy próbát a játék multijával is (persze miután meghekkeltük a Live-ot...) Van itt minden a DM-től kezve CTF-módig bezárólag. Utóbbi esetében külön érdeme a játéknak, hogy a bionikus kar segítségével a legkülönfélébb figurákkal lóghatunk meg a minket üldözők előtt, hátunkon a féltett zászlóval. Mit is mondhatnék még? Az idegesítően nehéz pályarészeket, a láthatatlan falakat és a kommersz sztorit leszámítva más negatívumot nem is igazán tudunk neki felróni. Ha egy hentelős délutánt tervezel, akkor mindenképp ajánlott - de egyébként semmi extra
