Antal Nimród, a Színház-és Filmművészeti Egyetemen végzett rendező a Kontroll című filmmel alapozta meg hírnevét 2003-ban. Hosszabb szünet után, öt évvel később tért vissza külföldi játékfilmjével, a Vacancy (Az elhagyott szoba) című alkotással, amelyet Amerikában forgatott és amelyben olyan színészek szerepeltek, mint Kate Beckinsale vagy Luke Wilson. Antal az ismert nevekkel való munkát azóta is folytatja, új filmjében, A szállítmányban többek között Laurence Fishburne, Matt Dillon, Jean Reno és Milo Ventimiglia szerepel.
Az akciódrámának kikiáltott mű 88 perc izgalmat ígér. Pénzszállító autót vezető biztonsági őrökről szól a fáma, akik úgy gondolják, hogy ugyan miért ne éljenek vissza helyzetükkel, ha megtehetik: kiötölnek egy veszélyesnek tűnő, ámde ártalmatlan tervet, amely folyományaként 42 millió dollár ütné a markukat úgy, hogy közben egy csepp vér nem folyik, és az ő nevük sem mocskolódik be. Megrendezett rablást terveznek, ám egy baklövés által megfordul az események menete és egyik társuk úgy dönt, hogy ki akar szállni a buliból. Miután a szóbanforgó Ty (aki nem köszön meg semmit) megpróbálja feladni mindannyiukat, megindul a vérre menő harc: a golyó-és ütésálló páncélautóból ki kell szedniük társukat, hogy örökre elhallgattassák őt. Elkezdődik a macska-egér játék, a játszma az életért és a becsületért, miközben kisebb lélektani eseményeknek lehetünk szemtanúi.
Nem véletlen a „kisebb" lélektani események megnevezés. A film izgalmas, de kőkemény akció: sajnáljuk szegény Ty-t, nem szeretjük a többieket, nem szeretjük a viselkedésüket, de tulajdonképpen az alkotás nem tud többet nyújtani az izgalomnál. Várjuk a végkifejletet, drukkolunk, de nem kifejezetten szimpatizálunk senkivel. A film háromnegyedétől a Heroes-ból ismert Milo Ventimiglia, mint esetlen rendőr is bekapcsolódik az események folyásába, de sajnos nem lehet komolyan venni szenvedését; ráadásul szokás szerint csak fele száját húzza fel beszéd és ordítás közben, így sem a kemény, sem a gyenge rendőr szerepében nem tetszeleg túl fényesen. A többiek színészi játéka rendben van: Matt Dillon és Laurence Fishburne kicsit túljátsszák szerepüket, Jean Reno nem is nagyon látszik, tulajdonképpen értékelhető játékot csak a kevéssé ismert Ty (Columbus Short) és Palmer (Amaury Nolasco) nyújt számunkra. A film igazi gondja itt van: nem látunk különösebben kiemelkedőt és az akció nem kárpótol minket semmiért. A lélektan elnyomódik az események hatására, a levezetés pedig, ugyanúgy, ahogy a Taking of Pelham esetében, itt is hiányzik. 10 perc felvezetés, 75 perc akció, 3 perc levezetés: valahogy így néz ki a film struktúrája. Megoldás van, nem is meglepő, nem is változatos, viszont túl kevés. Talán történik majd a későbbiekben valami, talán nem, akár a moziba be is jöhetett volna Stohl Buci, hogy leintse a filmet: „Gyerekek, most már mehettek haza, köszipuszi" - mondhatta volna, mert majdnem így ért véget az alkotás. Persze ez megmentette attól, hogy esetleg giccsbe forduljon és nyitva hagyott némi megoldást számunkra, de sajnos ez így kevés volt, ennyi akció után kell azért egy kis levezetés, hogy ne úgy távozzunk a moziból, hogy „Ennek is vége, ki jön a Mekibe?". Így sajnos ez a film nem maradandó, de legalább izgalmas 88 perc.
Hazai bemutató: 2010. január 28.
