Szerény, de ütős játékfelhozatalt hoz november... és egy új konzolt

|

Nem sok játék érkezik már idén, és nem ezek mutatják meg, mire képes a PS5 Pro, de azért lesz mivel játszanunk novemberben is.

Hirdetés

November legizgalmasabb újdonsága nem egy játék lesz, hanem a PlayStation 5 fejlettebb változata: rögtön az első (teljes) héten érkezik a PS5 Pro, érdekes módon pont akkor, amikor négy játék is, ám ezek egyike sem azért debütál a Sony gépével egy napon, hogy megmutassa, mekkora az előrelépés az alapmodellhez képest. Idén még csak korábban megjelent játékok frissítéseinek köszönhetően láthatjuk ezt, legalább februárig várnunk kell, míg elkezdenek jönni azok a játékok, amiket már kifejezetten úgy fejlesztettek, hogy kihasználják az extra erőt.

Még a hónap egyetlen Sony által kiadott játéka sem exkluzívként jelenik meg, de hát különös időket élünk, ettől már meg sem rezzenünk. Lássuk, mit írhatunk fel a karácsonyi listára a hajrában.

Hirdetés

2024. novemberi megjelenések 1-2. hét

Planet Coaster 2 - november 6. - PC, PS5, Xbox Series X|S

Nagyon ügyesen taszította teljes feledésbe a RollerCoaster Tycoon sorozatot a Frontier-féle Planet Coaster 2016-ban, és most, 8 évvel később érkezik a folytatása, amiben ismét vidámparkot kell építenünk és menedzselnünk, de ezt sokkal részletesebben tehetjük meg ezúttal. Jobban testreszabhatók az attrakciók, a terep, és megjelennek a vízi csúszdák is. A sikerhez fontos, hogy a látogatók elégedettek legyenek, és új mérők segítenek erről gondoskodni.

PlayStation 5 Pro - november 7. 

Négy évvel a PlayStation 5 megjelenése után érkezik a fejlettebb változat, ami erősebb GPU-jának és gyorsabb memóriájának köszönhetően sokkal szebbé, részletesebbé teszi a játékokat - már ha erre a fejlesztők is energiát fordítanak. A PlayStation Spectral Super Resolution felskálázási technológia miatt magasabb képfrissítési sebességek mellett játszhatunk úgy, hogy nem kell sokat engednünk a felbontásból. Mindenki másképp használja majd ki az extra erőt, kíváncsian várjuk, mit kínálnak majd a játékok, lesz-e 4K melletti 60 fps, vagy csak a sűrűbb fűnek örülhetünk.

Mario & Luigi: Brothership - november 7. - Switch

Iszonyatosan pörög a Nintendo, a Super Mario Party Jamboree után máris itt a következő Switch-exkluzív, a Mario & Luigi sorozat teljes értékű, önálló folytatása. Ahogy a korábbi részekben, úgy itt is mindkét főszereplőt egy játékos irányítja, de különleges mozdulatokkal segíthetik egymást. Mindenféle szigeteket fedezhetünk fel sziget formájú hajónkkal kalandozva, és mindenhol változatos kihívások várnak ránk.

Chicken Police: Into the Hive - november 7. - PC

Az első Chicken Police játék nemzetközi siker lett, nem volt kérdés, jöjjön-e folytatás. Az Into the Hive-ban - aminek demója már elérhető a Steamen - két detektív, Sonny és Marty kalandjait kísérhetjük figyelemmel, amint életük legnagyobb ügyének próbálnak a végére járni. Több mint 30 kidolgozott karakterrel lépnek kapcsolatba, a Vadon új szegleteit és titkait ismerhetik meg nyomozásuk során.

Empire of the Ants - november 7. - PC, PS5, Xbox Series X|S

Gyönyörű látványvilágú RTS lesz az Empire of the Ants, amiben hangyák hadait irányíthatjuk, új területeket meghódítva, és védelmezve a már elfoglaltakat. A kampány kb. 20 órás lesz, aztán 1v1-es vagy 3 fős FFA meccseket is játszhatunk online. Érdekes és rendhagyó projekt, az biztos.

Metro Awakening VR - november 7. - PCVR, PSVR 2

A Vertigo Games kapta meg a feladatot, hogy a Metro franchise-t új irányba vigye: az Awakening VR-exkluzív lesz, így jobban elmélyülhetünk a sötét, komor világban. Az eddigi játékokat ismerők tudják, mire számíthatnak: lopakodás, akció, felfedezés, félelmetes szörnyek, kilátástalanság, ilyesmik.

Slitterhead - november 8. - PC, PS4, PS5, Xbox Series X|S

Különleges horrorjátéknak ígérkezik a Slitterhead. Ebben egy olyan entitást alakítunk, amely képes megszállni embereket, és célja, hogy a magukat ugyancsak embernek álcázó szörnyetegeket megtalálja és kiiktassa. Képességét (vagy inkább tulajdonságát) kihasználva bejuthat helyekre ellenállás nélkül, és gazdatesteket váltogatva gyorsan átsuhanhat a városokon. Lesznek azért barátságos alakok is.

A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!

Oldalak: 1 2 3

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)