Valószínűleg sokan őrzünk utazással, nyaralással kapcsolatos feledhetetlen emlékeket, és szeretnénk ezek mellé további élményeket gyűjteni. Lehetőleg kellemeseket, hiszen senkinek sem hiányzik, hogy a helyszínen derüljön ki, nemhogy rossz, egyszerűen nincs fürdőszoba a szálláshelyen, ezért a szomszédhoz kell bekönyörögünk magunkat. De az sem túl szívderítő, amikor egy fél tenyérnyi pók indít rohamot a szoba birtoklásáért, és az előrelátó módon becsomagolt rovarirtót egyszerűen kiröhögi - e sorok írójával mindkettő megesett.
Az esetleg előforduló kellemetlenségek dacára utazni jó, felfedezni egy másik várost, egy másik országot, megnézni mindent, amit érdemes, megismerkedni a helyi szokásokkal, végigenni a tradicionális fogásokat éppolyan jó indok lehet arra, hogy kimozduljunk otthonról, mint az, ha szimplán csak a tengerparton süttetnénk a hasunkat a kert vagy a terasz helyett.
Ugyanakkor vágyaink nem mindig találkoznak a realitásokkal, terveinket bármi keresztülhúzhatja, és simán elképzelhető, hogy ezen a nyáron nem jutunk el a járdaszigeteknél egzotikusabb helyekre. Sajnos nem adhatunk ingyen repjegyet annak, aki most épp ebben a csónakban evez, ám azt megtehetjük, hogy olyan sorozatokat ajánlunk (dramatizáltakat és dokumentaristákat), amelyek segítenek átvészelni ezt az időszakot, a nappaliba hozzák a népszerű desztinációkat, bemutatják kultúrák találkozását, valamint a nyaralás napfényes oldalát éppúgy, mint azt, hogy mi minden mehet félre.
104-es szoba (Room 104)
Nem minden szálláshely épült azzal a céllal, hogy a szobákért fizető vendégek kényelemben tölthessenek el ott akár hosszú heteket is. Az amerikai autósztrádák mentén sorjázó motelek létezésének csak az az oka, hogy az ember nem képes 0-24-ben, megállás nélkül vezetni anélkül, hogy kockáztatná önmaga és mások testi épségét. Ezek a szállások jellemzően olcsók, a kapcsolódó szolgáltatások a szükséges minimumra szorítkoznak, de még ha a körülmények spártaiak is, arra megfelelnek, hogy pár órára álomra hajtsuk a fejünket.
Egy ilyen útszéli motel, pontosabban annak a 104-es szobája ad otthont a Duplass fivérek, Jay és Mark antológiasorozatának, melynek mindegyik epizódja kerek, a saját lábán megálló történet. Mivel az alkotópáros előrelátó módon nem horgonyzott le egyetlen műfaj mellett, a változatosságra nem lehet panasz: a horrorrajongókon túl a drámai történetek, a feszültséggel teli thrillerek és a vígjátékok kedvelőinek is érdemes belenézniük.
Anthony Bourdain: Nem séfnek való vidék (Anthony Bourdain: Parts Uknown)
A 2018-ban elhunyt amerikai sztárséf két kedvenc időtöltését ötvözte a CNN számára készített Nem séfnek való vidékben: az utazást és a főzést. Öt és fél év alatt számos országban megfordult, még hazánkat is felkereste Zsigmond Vilmos operatőr hatására, így a 42. epizódot Budapestnek szentelte, műsorában olyan jellegzetes fogásokat kóstolva meg, mint a halászlé, a gulyásleves, a véres hurka vagy a töltött káposzta.
Függetlenül attól, hogy ki hogyan ítéli meg Bourdain munkásságát, hozzájárulását a gasztronómia gyarapodásához, abban kétségtelenül igaza volt, hogy egy másik ország, egy másik nép kultúrájának megismeréséhez nem elég felkeresni a nevezetességeket, hanem erősen ajánlott végigkóstolni a helyi ételeket is, hiszen sokszor többet elárulnak ezek egy népről, mint a múzeumokban őrzött rideg és élettelen tárgyak.
A Fehér Lótusz (The White Lotus)
Limitált sorozatnak indult A Fehér Lótusz, ami azt jelenti, hogy egyetlen évaddal számolt a sorozatot író és rendező Mike White, ám olyan jól fogadták a nézők és a kritikusok, hogy az HBO még többet akart belőle. Egymásra épülő évadok helyett viszont az antológia formátumot választotta White, aminek több előnye is van: egyrészt mivel nem kell hosszú évekre elkötelezniük magukat, sokkal könnyebb leigazolni olyan neves színészeket, mint Sydney Sweeney, Steve Zahn, Alexandra Daddario, Aubrey Plaza, Theo James, Waltong Goggins, Jason Isaacs vagy Jennifer Coolidge, azaz Stifler mamája. Másrészt pedig senkit sem zavar így az évadonkénti helyszínváltás, a címbéli Fehér Lótusz ugyanis nem egyetlen szálloda neve, hanem egy egész láncé.
Ennek szellemében az első etapnak az egzotikus Maui adott otthont, a második a szicíliai életérzés luxuskiadásával ismertette meg a nézőket, harmadik pedig Thaiföld szépségeit hozza majd közelebb hozzánk, a tervek szerint valamikor 2025-ben. Egyvalami azonban a helyszíntől és a szereplőgárdától függetlenül sosem változik: mindig a jellemzően humoros köntösbe csomagolt karakterdráma áll majd a fókuszban.
Durrellék (The Durrells)
Megtörtént eseményeken, Gerald Durrell, a híres természetbúvár visszaemlékezésein, pontosabban a gyerekként Korfun töltött négy évéről szóló könyvein alapszik az ITV 2016 és 2019 között futott sorozata. Noha az okok, amelyek miatt Durrellék hátrahagyták bournmouthi otthonukat a Jón-tengeri sziget kedvéért, nem épp szívderítőek - a mérnökként dolgozó családfő néhány évvel korábban elhunyt Indiában, minek következtében özvegye és gyerekeik anyagi helyzete kilátástalanná vált -, a feldolgozás minden képkockájából süt az életigenlés és valami megfoghatatlan derű.
Egyszerűen képtelenség nem rajongani a diszfunkcionális családját összetartani igyekvő Louisáért, az írói ambíciókat dédelgető Larryért, az életcélját kereső Margóért, a fegyverbolond Leslie-ért és a minden állatot hazacipelő Gerryért. De a szigetlakók között is csupa színes egyéniséget találunk, akik szép lassan a részévé válnak Durrellék életének. A beilleszkedés persze döcögősen megy, nyelvi korlátok és kulturális különbségek egyaránt hátráltatják a folyamatot, és ez számos vicces szituációhoz vezet. Korfu pedig egyszerűen csodálatos, ha nem akarod a sorozat után azonnal felkeresni, soha többé nem állunk szóba veled.
Emily Párizsban (Emily in Paris)
Párizst tartják a világ legromantikusabb városának, ahova egyébként sokan még azok közül is el szeretnének jutni, akik nem hisznek a szerelemben, a párkapcsolatra pedig mindkét fél számára előnyös, meghatározatlan ideig tartó gazdasági társulásként tekintenek. Nem kell ugyanis rózsaszín ködben látni a világot ahhoz, hogy az embernek kedve támadjon szelfizni az Eiffel-torony legmagasabb kilátóján, beugorni a Louvre-ba vagy sétálni egyet a Champs-Élysées-n. A XXXIII. nyári olimpiai játékokat is vendégül látó francia fővárosba minden évben tízmilliós nagyságrendben tódulnak a turisták, de sokan érkeznek külföldről azzal a céllal is, hogy ott dolgozzanak vagy telepedjenek le.
Közéjük tartozik az Emily Párizsban főszereplője, Emily Cooper is. A brit Lily Collins által alakított amerikai szakembernek egy neves francia marketingvállalat működésébe kellene új szemléletmódot, megközelítést csempésznie, ami akkor sem lenne egyszerű feladat, ha nem ütközne rögvest az elején nehezen áthidalható akadályokba a kulturális különbségek miatt. És ha már egyszer Párizs a helyszín, természetesen a szerelmi élete sem maradhat ki az augusztus közepén 4 évadossá bővülő sorozatból.
Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai (Live to 100: Secrets of the Blue Zones)
Hogy mi a hosszú élet titka? A kérdésre évtizedek óta választ kereső Dan Buettner szerint nem feltétlenül az, amire a legtöbben gondolnánk. Kutatómunkájának hála öt úgynevezett kék zónát azonosítottak már a világon, ahol a helybéliek nagyobb valószínűséggel ünnepelhetik meg a 90. vagy akár a 100. születésnapjukat, mintha bárhol máshol élnék az életüket. Buettner a témában írt saját könyveire támaszkodva készített egy dokusorozatot még tavaly a Netflixre Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai címmel, amelyet már csak a kontinenseken átívelő utazása miatt is érdemes megnézni.
A lényeget azonban nem a szépen fényképezett tájak jelentik, hanem a szardíniai vagy okinavai idősekkel folytatott tanulságos beszélgetések, valamint a legtöbbünkénél minden létező mérce szerint egészségesebb életmódjuk bemutatása, amiről nem ártana nekünk is példát vennünk.
Lost - Eltűntek (Lost)
A modern sorozatgyártás egyik alapköve a J. J. Abrams, Damon Lindelof, Jeffrey Lieber és Carlton Cuse által istápolt Lost, amelyet több száz díjra jelöltek, de nem csak ezzel írt történelmet, hanem a 2005-ben kiemelkedően magasnak számító büdzséjével is, 14 millió dollárba került csak a pilot epizód, amit még további 120 rész követett. A seregnyi ismert színész - köztük Matthew Fox, Josh Holloway, Daniel Dae Kim, Evangeline Lilly, Dominic Monaghan és Terry O'Quinn - közreműködésével készült széria az Oceanic Airlines 815-ös járatának lezuhanását többé-kevésbé ép bőrrel megúszó utasokra összpontosít, akiknek egy lakatlan szigeten kell valahogy életben maradniuk. Az idő múlásával az ivóvíz és az élelem problémája helyébe új, nem kevésbé súlyos gondok kerülnek, ahogy fordulat fordulatot követ, egészen a rajongókat megosztó befejezésig.
Érthető okokból egyetlen légitársaság sem használná soha önmaga reklámozására a sorozatot, ugyanakkor ha egzotikus tájakon legeltetnénk a szemünket, a Lost megadja nekünk, amire vágyunk. Elvégre ki ne töltené a trópusokon a nyarat, vagy bármelyik évszakot?
Miért éppen Alaszka? (Northern Exposure)
Ahhoz, hogy számunkra ismeretlen közegbe kerüljünk, ahol kívülállónak, idegennek érezve magunkat megtapasztalhatjuk a kulturális sokk élményét, nem muszáj feltétlenül a világ túlfelére utaznunk, de még csak másik országba sem. Egy falusinak elég bemennie a nagyvárosba, hogy rádöbbenjen, egy-két órányi autóúttal odébb máshogy viselkednek az emberek, más tempóban és más prioritások mentén élik az életüket, és hogy bár ugyanazt a nyelvet beszélik, a különbséget mégis zongorázni lehetne. Értelemszerűen ez fordítva is igaz, az urbánus környezetben szocializálódott emberek zöme garantáltan zavarba jönne, ha például tojásért a tyúkólba kellene bemerészkednie, a portája előtt pedig kérődző tehén vonulna el, vagy mint az 1990-es évek slágersorozatában, egy nagyra nőtt jávorszarvas.
Joshua Brand és John Falsey dramedyje, a Miért éppen Alaszka? központi alakja, a frissen végzett Fleischman doki (Rob Morrow) Anchorage egyik modern, jól felszerelt egészségügyi intézményében tervezi ledolgozni azt a négy évet, amivel a tanulmányait finanszírozó államnak tartozik, ám a nagyváros helyett az isten háta mögötti Cicelyben találja magát fura alakoktól körülvéve. A New York-i orvos egyáltalán nincs elragadtatva a helyzettől, idővel azonban megismeri és megkedveli a helyieket, valamint megtanulja értékelni a városka és a nagyrészt még érintetlen természet szépségeit.
Waczak szálló (Fawlty Towers)
Oka van annak, hogy az Egyesült Királyság Európa, sőt az egész földgolyó egyik legnépszerűbb turisztikai desztinációja. Nem, nem a híres-hírhedt angol konyha az, pláne nem a skót, hanem inkább London nyüzsgése, a vele éles kontrasztot alkotó vidék nyugalma, a gazdag kulturális örökség, a rengeteg látnivaló és végül, de nem utolsósorban a nagyszerű szállodák. Egy azonban biztosan nem tartozik közéjük az a Fawlty Towers (magyarul Waczak szálló), amelyet a festői szépségű tengerparti városkában, Torquay-ben épült Gleneagles Hotel ihletett. Itt találkozott John Cleese az intézmény excentrikus tulajdonosával, Donald Sinclairrel, akiről az 1975 és 1979 között futott sitcom főszereplőjét, Basil Fawltyt mintázta.
A Cleese által eljátszott Basil a tökéletes antitézise annak, amilyennek egy családi kézben lévő kis szálloda igazgatójának lennie kellene. Az idegei folyton pattanásig feszültek, és csak egy hajszál választja el attól, hogy robbanjon, s bár rendszerint igyekszik udvariasan viselkedni a számára nyilvánvalóan terhet jelentő vendégeivel, a természetét nem tudja legyőzni. Folyton belekeveredik valamilyen slamasztikába, aminek többnyire ő maga az oka, de a basáskodó felesége és az alkalmatlan személyzet is megéri a pénzét. Basil mentségére szóljon, hogy időnként olyan modortalan és kiállhatatlan vendégeket fúj be a szél a szálló ajtaján, akik a legjámborabb embert is képesek lennének kihozni a sodrából.
White Lines - Totál szívás Ibizán (White Lines)
Álex Pina, A nagy pénzrablás alkotója képtelen szabadulni a bűnözés világától, de valószínűleg nem is igazán akar, hiszen így izgalmas, komplikált karaktereket szerepeltethet a képernyőn. Az általa elmesélt történetek pozitív hősei rendszerint távol állnak attól, hogy egyértelműen a jófiúk közé lehessen őket sorolni, ugyanakkor rendszerint hezitálni szoktak, ha valamilyen nagy disznóságot kell elkövetniük, hogy átlépjék-e azt a bizonyos határt jelképező fehér csíkot, vagy ne. Esetleg felszippantsák az egészet egy összegöngyölt 100 euróssal, mint teszik oly sokan a White Lines - Totál szívás Ibizán első és egyetlen évadában.
A 2020-ban bemutatott sorozatban a Laura Haddock (Da Vinci démonai) alakította Zoe Ibizára utazik, miután előkerül a 20 éve eltűnt fivére holtteste. Axel múltjának feltárása közben egyre mélyebbre és mélyebbre merül a klubzene fellegváraként elhíresült bulisziget alvilágában, veszélybe sodorva a saját életét is.
Rengeteg sorozat és dokusorozat eszünkbe jutott még, amelyeknek bérelt helyük lenne egy bővített listán, ám nem szeretnénk megfosztani benneteket attól a lehetőségtől, hogy ti magatok nevezzétek meg, milyen produkciókat érdemes még megnéznie annak, aki nagyon szívesen elutazna valahova most nyáron, ám jelenleg nem áll módjában.
