Ahogy az ilyentájt lenni szokott, az év első hetében még hagy minket levegőhöz jutni a játékipar. Érdemi újdonságok híján legalább lesz egy kis időnk pótolgatni a tavalyi elmaradásainkat, aztán egyre gyorsuló ütemben fogják követni egymást a friss megjelenések. A kínálat zömét a felkelő nap országából érkező címek teszik ki, és erősen felülreprezentáltak az újrakiadások, még egy remake remastere is helyet kapott az összeállításunkban, rögvest annak az élén.
Jönnek azért vadonatúj alkotások is, folytatások, spin-offok és új IP-k vegyesen, s bár már január végét is sűrűnek fogjuk érezni, az még semmi ahhoz képest, ami februárban vár majd ránk, mintha máris itt lenne a következő ünnepi szezon.
2025. januári megjelenések 2-3. hét
Ys Memoire: The Oath in Felghana - január 7. - PS4, PS5, Switch
Negyed század alatt másodjára újul meg a Nihon Falcom kultikus akció-szerepjátéka, az Ys III: Wanderers from Ys, amelyben a sorozat nyughatatlan kalandora, Adol Christin elindult rendet tenni barátja, Dogi szülővárosában. Felfrissített látvány, újrakevert zenék, az akadálymentesítést szolgáló fejlesztések és vadonatúj karakterillusztrációk gondoskodnak arról, hogy a mostani kiadás legyen a legjobb változat mind közül.
Freedom Wars Remastered - január 10. - PC, PS4, PS5, Switch
Több mint tíz évvel azután, hogy megjelent PlayStation Vitára, újrakevert formában PC-re és modern konzolokra is ellátogat a Dimps disztópikus akció-szerepjátéka, amelyben már az is bűn, ha valaki egyáltalán él. Elítéltként pedig egyetlen lehetőségünk van az egymillió éves, tehát a biztost halált jelentő büntetésünk csökkentésére, és szabadságunk elnyerésére, ha rizikós hadműveletekben kockára tesszük az életünket. Az új kiadás részletgazdagabb látványvilággal, magas felbontású textúrákkal, 4K-támogatással, több nehézségi szinttel és átdolgozott fegyverbarkácsolási rendszerrel csábít veteránokat és újoncokat egyaránt.
Assetto Corsa EVO (Early Access) - január 16. - PC
Még csak korai hozzáférésben, de rövidesen elfoglalja helyét a rajtrácson az Assetto Corsa széria következő felvonása, melynek fejlesztői nem kevesebbet ígérnek, mint hogy a következő szintre emelik a szimuláció hitelességét. Lesz itt minden: multimonitor- és VR-támogatás, az autósport különböző korszakain átívelő kocsiválaszték, valamint egy folyamatosan bővülő nyitott világ, amelyet a Nürburgringnek is otthont adó Eifel-hegységről mintáztak.
Donkey Kong Country Returns HD - január 16. - Switch
A Wii U után a Wii exkluzívjait is elkezdte átköltöztetni Switchre a Nintendo, méghozzá felújított, kibővített, modernizált formában. Ebbe az egyre növekvő halmazba tartozik a Donkey Kong Country Returns HD is, amelyben a címszereplőnek és Diddy Kongnak 9 világ 80 pályáját kell abszolválnia a győzelem érdekében. A hetedik konzolgenerációs, mostanra már retrónak számító élményt kooperatív lehetőség és egy fokkal megengedőbb modern mód teszi az újoncok számára könnyebben befogadhatóvá.
Dynasty Warriors: Origins - január 17. - PC, PS5, XSX
Az Omega Force és a Koei Tecmo lassan három évtizede futó sorozata rövidesen tiszteletét teszi a kilencedik konzolgeneráción is. A Romance of the Three Kingdomsból kinőtt spin-off stratégiai és taktikai mélység tekintetében nem mérhető a körökre osztott harcrendszerrel operáló nagy testvérhez, ellenben lehetőséget ad rá, hogy amolyan Han-dinasztiabeli szuperhősök fél kézzel teljes hadseregeket töröljünk el a föld színéről. Mind mindig, most is a 14. században kiadott kínai nagyregény, A három királyság regényes története foglalja narratív keretbe a nagyüzemi kaszabolást.
Tales of Graces f Remastered - január 17. - PC, PS4, PS5, XO, XSX, Switch
Már harminc éve boldogítja a Bandai-jal csak jóval később egyesült Namco a Tales széria rajongóit, akik a következő epizód helyett most a PlayStation 3-ra kiadott Tales of Graces f felújításának örülhetnek. Az újrakevert változat az elmaradhatatlan vizuális ráncfelvarráson túl eddig nélkülözött kényelmi funkciók hozzáadásával dobja fel az élményt.
A folytatáshoz lapozz a következő oldalra!