Most, hogy megérkeztek a mínuszok és nyakunkon a karácsony, feltúrtuk emlékeinket és összegyűjtöttük a legemlékezetesebb fagyos játékokat, amikkel dolgunk volt. Figyelem: nem azt írtuk, hogy karácsonyi címeket keresünk, hanem azt, hogy téli hangulatba kerülsz majd tőlük. Ezek a játékok ugyanis nem mind kedvesek. Sőt, egy-két kivételtől eltekintve mindegyik kifejezetten hátborzongató. Épp ezért szeretjük őket. Téli estéken is.
Until Dawn
Motion és performance capture technológiával és híres színészekkel (például Rami Malekkel, még mielőtt menő lett volna) elkészített PS4-exkluzív interaktív mozi, főszerepben egy rakás idegesítő kamasszal és az összes horrorklisével, amit el tudsz képzelni. Kicsit úgy, mint A ház az erdő mélyén című filmben, csak éppen havas tájon játszódott és egy kicsivel (de tényleg csak egy kicsivel) több beleszólásod volt az események alakulásába.
Az Until Dawnnak akkora kultusza lett, hogy a fejlesztő Supermassive Games azóta is ontja magától az erre a kaptafára készült játékokat, most éppen epizodikus formában (és sajnos lényegesen kevésbé magas minőségen). Az UD azonban azóta is a legjobb alkotásuk: úgy használja a cringe horror kliséket, hogy közben ironikus, fordulatos, és úgy ijesztő, hogy közben nem győztünk csodálkozni a remek grafikán, különös tekintettel az éjjeli havas erdőre. Egy karácsonyi újrajátszást mindenképp megér, főleg az azóta megjelent PlayStation gépeken (Pro és 5), hiszen ezeken már a képfrissítés is rendben van.
Resident Evil: Village
Mit tudunk meg az erdélyi falvakról a Resident Evil legutóbbi, a hetedikhez hasonlóan belső nézetes és szerencsére pont olyan jól sikerült epizódjából? Például azt, hogy a civilizáció errefelé csak hellyel-közzel terjedt el, az épületek huzatosak, romosak, az utak járhatatlanok, a helyiek vagy rettegnek, vagy őrültek, vagy farkasemberré változtatta őket a vírus, esetleg a három egyszerre. Ja, és azt, hogy
hideg van, kurva nagy, soha nem múló, életfogytig tartó.
Kivéve persze a helyi vámpírok (mert mindig vannak helyi vámpírok, nem igaz?) kastélya, mert az gyönyörű, hatalmas és meleg.
A Village tehát nem fest éppen pozitív képet az egyébként gyönyörű országrészről, a játék nagyja pedig az említett kastélyban játszódik, de így is erre a listára kívánkozik, hiszen olyan hitelesen jeleníti meg, milyen érzés a fagyott földön, reményvesztetten bóklászni, miközben minden lépésünkért az életünkkel fizethetünk, amilyet videojátékban nagyon ritkán láttunk és éreztünk. Azért persze azt is értjük, hogy miért inkább a háromméteres vámpírmama, Lady Demetriscu miatt emlékszik majd az utókor erre a RE-epizódra, és nem a példásan textúrázott jég- és hótakaró miatt.
SkiFree
Ha erre még emlékszel, esetleg felkészült vagy videojáték-történelemből, akkor gratulálunk, kiváló gamer vagy! Ha pedig megjelenése idején játszottál vele, akkor szólunk, hogy fizesd be a számláidat és kérdezz rá az ofőnél, hogy mit vigyen a gyerek a sítáborba, mert tudjuk jól, hogy már abban a korban vagy. A SkiFree úgy emlékezetes játék, hogy külön megjelenést sosem kapott: az 1991-es, DOS alól indítható Windows 3.0 gyári unaloműző appjai (igaz, akkor még a kanyarban sem volt ez a szó) közé tartozott, és messze a legjobb volt köztük. Télihangulat-ügyben nagy elvárásaid ne legyenek: a havas tájat egy egyszerű fehér képernyő reprezentálta, néhány bukkanóval, fával és pályajelző zászlóval, a játékmenet pedig annyiból állt, hogy a cuki, sapkás síelőnket navigálhattuk az egyre nehezedő kihívások közepette. Ha pedig sikerrel teljesítettünk egy hosszabb szakaszt, nyomunkba eredt a jeti, tehát elmondhatjuk, hogy a SkiFree még horrorelemeket is tartalmazott.
Akármilyen vicces is mai szemmel, a SkiFree a téli hangulatú játékok OG-je, amelyre mindig (bocsánat a képzavarért) meleg szívvel emlékszünk majd.
Red Dead Redemption 2
Kakukktojás, na jó: csalás szerepeltetni ezen a listán, hiszen csak egy része (szerencsére például pont az eleje) játszódik havas tájon, mégsem hagyhatjuk ki. Mégpedig azért nem, mert videojáték így még nem érzékeltette, milyen érzés nagyon-nagyon fázni. Dutch hatóságok elől menekülő bandája (plusz pár holttest) a fagyhalállal dacolva keres menedéket és él túl egyik napról a másikra, miközben újra és újra kiküldi a legkeményebb férfiakat (köztük természetesen Arthurt) a hóba különféle öngyilkos küldetésekre.
Ahogy elindítod a játékot, már érzed is, hogy árad a tévédből/monitorodból a hideg, a szobád pedig mintha több fokkal lehűlne, miközben azon vagy, hogy életben maradj valahogy. Erről pedig nem csak a grafika tehet (igaz, ennél szebb hófizikát talán még nem láttunk), hanem a szereplők alakítása és az olyan részletek, mint a fagypont alatt kipirosodó bőr, vagy a híres lóhere-effektus.
SSX Blur
Természetesen nem hagyhattuk ki, hogy megemlítsünk egy télisport-játékot, és bár erős a mezőny (a Steep például már csak a sportválaszték és a grafika okán is kínálkozó), végül titkos kedvencünk, a Wii-exkluzív SSX Blur mellett döntöttünk. Főleg azért, mert a fejlesztők megugrották a lehetetlent: úgy használták ki a szerény képességű konzol mozgásérzékelős kontrollereiben lévő lehetőségeket, mint kevesen azokban az években.
A különböző snowboardtrükkök kivitelezéséhez például rajzolni kellett a levegőben. Amilyen szörnyűnek tűnik ez leírva, olyan szórakoztató és magától értetődő volt játék közben: gyorsan megtanultuk a szabályokat, és onnantól kezdve teljes flowban voltunk. A 2007-es Blur azóta is az SSX-széria legjobbja.
God of War Ragnarök
A legújabb játék a listán, és bár ez sem kizárólag havas és jeges tájakon játszódik, mégis hangsúlyos benne a fagy, már csak a közelgő Ragnarököt jelző Hármastél (Fimbulvetr) miatt. Ez pont az, aminek hangzik: három évnyi szűnni nem akaró havazás, amit a világvége követ. Aki játszott a PlayStation történelmének legkelendőbb játékával, az tudja, micsoda műgonddal teremtett jeges hangulatot a Santa Monica Studio a Ragnarök jó részét kitevő havas pályákon: a hó pont úgy csillog, Kratos és Atreius pedig pont úgy hagy benne nyomot, ahogy kell, még a leheletükre is ügyeltek a fejlesztők.
Játék közben néha emlékeztetnünk kellett magunkat, hogy ők istenek és nem fáznak, különben egészen konkrétan sajnáltuk volna a hőseinket.
Horizon Zero Dawn: The Frozen Wilds
Hivatalosan csak egy DLC, de ne vicceljünk már: a Horizon-sorozatról beszélünk, tehát gyakorlatilag egy teljes értékű játékkal van dolgunk, legfeljebb annyi a bibi, hogy szükségünk van az eredeti Zero Dawnra is, hogy játszhassunk vele. (Más letölthető tartalmat ráadásul nem is adtak ki hozzá, ebből is látszik, hogy komolyan vették a feladatot.) Aloy a hegyekbe, a Banuk törzs területére merészkedik, azt beszélik ugyanis, hogy egy különösen veszélyes démon fertőzi meg az ott "élő" gépeket.
Azon felül, hogy a történet, a szereplők és a fő- és mellékküldetések semmiben nem maradnak alul az alapjátékhoz képest (legfeljebb kicsit rövidebb az egész), a grafika is csodálatos. A Guerilla továbbfejlesztette a Decima motort kifejezetten a havas táj kedvéért, a végeredmény pedig lenyűgöző. Ha tehetitek, próbáljátok ki, hogy egyhelyben maradtok egy különösen festői csúcson és megvárjátok a naplementét: az előző és jelenlegi PlayStation-generáció legszebb képeit látjátok majd, pedig nagyon erős a mezőny. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a végén a Horizon világának egy-két levegőben lógó kérdésére is választ kaptok.
Kholat
1959-ben egy egyetemista csoport tagjai hirtelen és egyszerre haltak meg az Urál-hegységben; a furcsa sérülésekre és a holttestek helyzetére vad és hihető elméletek sokasága született, de megnyugtatóan azóta sem tudta senki megmagyarázni, mi történt. Még szép, hogy videojáték készült a Gyatlov-rejtélyként elhíresült esetről. Emlékszem, tűkön ülve vártam a Kholat indie sétáló- és túlélőszimulátort, részben azért, a fenti történetet dolgozza fel (természetesen kreatívan kiegészítve a hiányzó részeket), részben pedig az akkor (2016 elején) nemrég debütált Unreal Engine 4 miatt; a lengyel fejlesztők erre hivatkozva ugyanis csodás grafikát és horrorisztikus hangulatot ígértek, természetfeletti, kissé Lovecraft-gyanús történettel.
Csodás grafika és hangulat lett is, a játék egyébként sajnos felejthető. Még úgy is, hogy nem más, mint Sean Bean narrálja végig a szovjet kozmikus horrort. Ennek ellenére egy próbát megér, ha másért nem, azért, hogy tudd, milyen hóesés-effektektől dobtunk hátast hat éve.
Dead Space 3
Tudom-tudom, nem szép húzás piedesztálra emelni a legendás (és éppen remake előtt álló) horrorszériának azt az epizódját, amellyel az egész franchise-t hazavágta az Electronic Arts, mégsem hagyhatom ki a Dead Space 3-at. Egyrészt azért, mert az előző generáció egyik legszebb, és legmeggyőzőbb havas tájait tartalmazó címéről van szó, viharral, köddel, és olyan földöntúli látvánnyal, amely egyszerre emlékeztet az Északi-sarkra és a naprendszer valamelyik obskúrus holdjára. A Tau Volantison játszódik ugyanis, ahol Isaac Clarke egyszer és mindenkorra igyekszik a végére járni a necromorphok és a furcsa monolitok rejtélyének.
Függetlenül attól, hogy a kiadó nyomására a fejlesztők lejjebb tekerték a horrort és a klausztrofób hangulatot, akciójátékká silányították a szériát és bevezették a mikrotranzakciókat, a Dead Space 3 még mindig figyelemre érdemes és technikailag bravúros cím. Nem csak a hó és a jég miatt, hanem azért is, mert vágás nélkül nézheted végig a történetet (erre a megoldásra a mai napig hajlamosak vagyunk rácsodálkozni, legutóbb éppen a God of War Ragnarök kapcsán), és ha eltekintünk az elődök által felállított magas léctől, a mai napig szórakoztató és izgalmas játék ez.
The Thing
Ahogy Lovecraft műveit filmmé, úgy John Carpenter időtlen 1982-es klasszikusát is lehetetlennek tűnt tisztességesen videojátékká adaptálni; egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy az akkori technológiával és mechanikákkal vissza lehet adni a folyamatos klausztrofóbiát és rettegést, amit az okoz, hogy a fagyos antarktiszi kutatóbázison bárki bármikor szörnyeteggé változhat. A film huszadik évfordulójára kiderült, hogy ez nem igaz: igenis lehet adaptálni a The Thinget, nem is akárhogy.
A Computer Artworks külső nézetes horrorlövöldéje nem csak a hangulatot és a fagyos táj fenyegetését trafálta telibe, hanem a paranoiát is. A történet ott kezdődik, ahol a film véget ért: különleges egység érkezik a bázisra - pontosabban abba, ami megmaradt belőle - és megpróbálják összerakni, mi történt. Az embereket belülről átváltoztató idegen organizmus persze nem sokáig pihen a jégben: bármikor bárki átváltozhat, a játék pedig a helyzet pszichológiájával is foglalkozik. A játékost és a csapattagjait bármikor elragadhatja a pánik és az őrület, pont úgy, mint maga a földönkívüli; és hogy még hátborzongatóbb legyen, egyik sem zárja ki a másikat, meglehet, hogy egy éppen egy pánikrohamtól a szűk folyósókat összehányó csapattagunkról kiderül, hogy csak eljátszotta az egészet és az életünkre (pontosabban sejtjeinkre) tör. Annak idején még maga Carpenter is támogatta a játékot, és cameózott is egyet, nem véletlenül.
Ez volt a mi listánk, de persze ti magatok is bővíthetitek a téli hangulatú játékok ajánlóját a kommentszekcióban, mit tennétek hozzá a zimankós decemberhez?
