Már a dicső Commodore-os korszakomban is imádtam a repüléssel foglalkozó címeket, de az ACE (Air Combat Emulator) az egyik legkiválóbb volt mind közül. A történet nem volt túlbonyolítva, természetesen a hidegháborús helyzetből táplálkozott, azaz a gonosz szovjetek számára pillanatnyilag jó ötletnek tűnik lerohanni az USA déli partjait, így Florida, Atlanta és Georgia máris áldozatul esett a támadásnak, de a cél természetesen Washington. Már csak mi vagyunk az egyetlen mozgósítható pilóta, és mindössze három reptér maradt, ahonnan utunkra indulhatunk, a szabad világ sorsa tehát a mi botkormányt szorító kezünkben van. Igen, tudom, ez egy idiótaság, de ne foglalkozzunk vele. A sztorival kapcsolatban egyébként egy vallomással tartozom, ugyanis fogalmam sem volt róla, hogy ilyenje is van a játéknak, csupán onnan tudom ilyen pontosan, hogy információkergetés közben olvastam egy külföldi oldalon.
De lássuk, mi történik ebben a nagyszerű alkotásban, ahol a térképen folyamatosan nyomon követhetjük, hogy a vörös színnel jelzett szovjetek éppen hogyan állnak a gyarmatosítással. Láthatjuk kis sziluettek formájában a földi-légi- és vízi egységeiket is, melyeket nem túl meglepő módon a mi feladatunk izzó fémhulladékká alakítani. Fegyverzetünk levegő-levegő, levegő-föld és levegő-víz (tenger) rakétákból, valamint gépágyúból állhat, melyek használata elég értelemszerű. Felszálláskor a space lenyomásával tudunk gázt adni a hajtóműnek, ami hamarosan el is emel a futópályáról. Persze nem szabad agyonbonyolított repülési modellre gondolni, mivel nyugodtan magára hagyhatjuk gépünket, nem fog eltérni az iránytól. Nem kell féklappal vergődni, oldalkormánnyal bíbelődni, csak gázt adni és elvenni, közben pedig bőszen tekergetni a botot, főleg légiharc esetén.
A támadó földi- és vízi csapatok mellett időről-időre ellenséges repülők is behatolnak a légtérbe, melyek ártalmatlanítása szintén a mi feladatunk. Lelőni őket nem bonyolult, de csak akkor számíthatunk sikerre, ha mögéjük kerülünk. Persze nem írnám ezt az ismertetőt, ha nem lennének különleges fícsörök a játékban. Egyrészt grafikailag nem volt szörnyű, másrészt beszélt is a kritikus helyzetekben. Két mondatra konkrétan emlékszem, főleg azért, mert egy kedves osztálytársam fonetikus kiejtése nagyon megmaradt a fülemben. Alacsony repüléskor például hallhattuk, hogy LOW ALTITUDE (osztálytárs szerint: LÓ AVTYÚZ), áteséskor a STALL WARNING (osztálytárs szerint SZTÓ VÓNI), illetve a harmadik mondatra nem emlékszem angolul, csak ezzel a vicces kiejtéssel, ami akkori barátom szerint UHH VÁLÁNTÓZS.
Passz, ha lelőnek sem jut eszembe, hogy ez mi lehetett. Persze ez csak egy a sok hangulatos játékelem közül, mert részünk lehetett légvédelmi ágyúzásban is, igaz 1000-ből talán ha félszer találtak el. Ezt az effektet úgy kell elképzelni, mintha izzó villanykörtéknek hajtanánk neki a repülővel és azok meghatározhatatlan hanghatás kíséretében szétdurrannának a dekken. DE a legnagyobb tuti az messze felülmúlja ezeket, mert lehetett LÉGI UTÁNTÖLTÉSSEL TANKOLNI! Na azért ehhez már kellett egy kis ügyesség, illetve maga a tanker is általában annyira messze tartózkodott, hogy több értelme volt a legközelebbi reptéren leszállni, mint odakaristolni hozzá.
A szovjetek előrenyomulása nem volt túl vehemens, sokszor magasról tettem az egész hadjáratra, és teherszállítósat játszottam a rendelkezésre álló három repülőtéren, azaz egymás után bejártam őket, leszállva rájuk, majd indulva a következőre. A játéknak volt egy ACE II nevű folytatása is, ami az egymás elleni harcra volt kihegyezve, de ez nem sikerült annyira ütősre, mint az első rész.
