1994. szeptember 22-én, azaz napra pontosan húsz évvel ezelőtt került adásba a Jóbarátok első része, akkor még senki nem gondolta volna, hogy a hat jóbarát nagyon is életszerű problémái tíz hosszú éven keresztül szórakoztatnak majd minket. Most már ha bárhol felcsendül a The Rembrandts I'll Be There for You című száma, automatikusan énekelni kezdünk, de csak miután megvolt a kötelező négy taps. A tévétörténelem egyik legkiválóbb sitcom sorozatát a mai napig több országban szüntelenül újra és újra vetítik a televíziók, mi pedig újra és újra nevetünk azokon a poénokon, amiken előtte már százszor, és könnybe lábad a szemünk, ha meglátjuk az üres New York-i lakást. Na jó, azért nem mi vagyunk a magyar Jóbarátok rajongói klub, köztünk is vannak olyanok, akik inkább a Dallast vagy a Star Treket választották, de nekik október elsejével megszűnik a munkaszerződésük még az egy-egy részt alkalmanként elkapók fejében is megragadt valami. A GameStar szerkesztői így emlékeznek.
Sophiaso - A kedvenc részem a 9. évad 7. epizódja, azaz 'Ross malac dala' (The One with Ross's Inappropriate Song). Egy időben tudtam kívülről angolul és magyarul is. (Tényleg, meg kéne újra nézni.) Minden pillanatát imádom, a „jó nagy bazi segg, más nem számít"-dalt, és azt is, amikor Phoebe találkozik Mike szüleivel, és annyira, de annyira kellemetlenül vicces az egész. Én az „újabb" részeket is pont annyira szerettem, mint a régebbieket, és borzasztóan durva belegondolni, hogy azok az "új" részek is már tíz éve voltak...
mazur - Az én kedvenc részem (de legalábbis az egyik kedvenc a sok közül) az, amikor Joey színészetet tanít, és a szakma olyan mesterfogásaiba enged betekintést, mint hogy hogyan kell eljátszani azt, ha valaki rossz hírt kap (nagy számokat kell elosztani fejben), vagy ha nagyon gonosz (úgy kell csinálni, mintha horog akadt volna a szemöldökünkbe). Bár nem is igaz, a legjobb rész Ross fogfehérítése volt, vagy az, amikor klipet forgattak Phoebe "Büdös macska" című számához.
Mocsy - Kezdetben még néztem a sorozatot, de az idő műlásával egyre inkább áttértem az Így jártam anyátokra. A Jóbarátokban Monica volt a kedvencem, azt hiszem anno kicsit bele is voltam zúgva, pont az ilyen vékony, fekete hajú lányok a kedvenceim. Örök emlék marad, amikor kitanítja Chandlert a női test hét erogén zónájának a feltérképezésére. Az ilyen színészi játékért szeretem a hasonló sorozatokat, lehet kinevetni és sekélyesnek nevezni.
HP - Két jelenet is van, ami örök kedvenc, az első egyértelműen Chandler (aki örök kedvenc) szenvedése az 5. évad 11. részében, amikor újévi fogadalomként nem fikázhat másokat. Végül persze fizet és megkönnyebbül, a legnagyobb jelenet, nem tudom hányszor érzem én is ezt a kényszert.
A másik nagy kedvenc jelenet nem hozzá kötődik, a 6. évad "Mi lett volna, ha..." duplarésze bármelyik jelenetét kiemelnetnék, de az abszolút csúcs az, amikor Ross elmeséli Joeynak, hogy a feleségével kipróbálták az édeshármast. És evett egy szendvicset... pulykásat...egy csepp mustárral... Sírtam.
Stöki - Természetesen a Senki sincs készen (3. évad 2. rész) a legjobb, mert valós időben játszódik, és ezzel úgy szakad el a hagyományos „futtassunk párhuzamosan 2-3 szálat, és mindegyiken poénkodjunk, valamelyik majd csak bejön a nézőnek" recepttől, hogy egyben újraértelmezi azt. Amikor Joey Chandler minden ruhájában veszekszik Chandlerrel egy nyamvadt ülőhelyért, Phoebe ruhája romokban, Monica Richard hangüzenete miatt parázik, Rachel sértődötten finnyog, és közben már mindannyiuknak rég Ross protokolleseményén kellene lennie - azt tanítani lehetne forgatókönyvíró szakokon (és tudtommal tanítják is). Az már csak bónusz, hogy Joey húsz évre újra menővé tette a "going commando" kifejezést.
Gyu - Egyértelműen Phoebe dalai a legjobbak, egyszerűen imádom őket, bár a mindent felülmúló jelenet, amikor Ross billentyűzik a barátainak egy gyönge rock alapon mindenféle tehénbőgéseket meg kutyaugatásokat nyomat a barátainak. Majd utána a Central Perkben vocoderrel felszerelve játszik valamilyen rémes dalt...
Dudu - Kifejezett kedvenc részem nincs, mivel majdnem mindegyiken tudtam hangosan röhögni, ami rendkívül pozitív a mai vígjáték-sorozat állapotokat figyelembe véve, de ha nagyon muszáj, én is azt a jelenetet emelném ki, ahol Ross bemutatja, mire képes, ha zenéről van szó. A furcsa „zenei" futamok végén a robbanás hangeffekt, miközben Ross jelzi, hogy még várjunk önmagában zseniális, hát még a fejek, amiket vágni szokott... Szóval nálam Ross és bármelyik megnyilvánulása volt a nyerő.
Bónusz: Ross találta fel a Dubstepet.
Daev - Mivel Julcsival a mai napig standard elalvós sorozatunk a Friends, ezért nagyon nehéz kiemelni egyetlen jelenetet. Számomra Chandler az etalon. Minden részben zseniális, de talán a kedvencem, amikor mindenki ledöbben azon, hogy Chandler nem sírt amikor Bambi anyja meghalt és ő annyit mondott: „Sajnáltam, hogy nem rajzolták tovább azt az őzet". Egyébként, ha valaki már unja újranézni az egészet, akkor érdemes beszerezni az angol vágatlan verziót, mert abban nemcsak a sokszor botrányos fordítás miatt elveszett poénok vannak benne, de rengeteg új is.
Szada - Nekem egyértelműen Joey volt végig a legjobb (Chandlerrel holtversenyben), és ami a legkedvesebb hozzá kapcsolódó emlékemet illeti, az az a rész volt, mikor Joey vásárol egy nagyképernyős tévét és két szuperkényelmes bőrfotelt és meglepi vele Chandlert (2. évad, 15. rész). Egyszerűen zseni a cucc, főleg, hogy mikor először láttam, akkoriban próbáltam ki én is egy olyan fotelt havernál, ami hasonló az övékhez, így valóban emlékezetes maradt a jelenetsor.
RG - Kicsit kényelmetlenül érzem magam, hogy mindenki évadra és epizódra képes kiemelni a kedvenc jelenetét, én meg még némelyik szereplő nevét sem ismerem, de ha minden igaz, akkor valamikor 1999-ben találkoztam először a Jóbarátokkal, persze lehet, hogy keverem a Dawson és a haverokkal. Mindenesetre akkoriban éppen egy rettentő csúfos szakításon voltam túl és éppen próbáltam 22 évesen újraértelmezni az életet, így leginkább Ross volt az, akivel úgy éreztem, hogy képes lennék sorsközösséget vállalni, mert nem bírt összeszedni egy épkézláb nőt, közben meg mindig csak hápogott. Szóval egy igazi jószándékú balf*sz volt, mint amilyen akkortájt magam is. Mára már nem vagyok jószándékú, csak... Ja, meg tán egyszer a szőke kattant csaj énekelte a Döglött (vagy bűzös?) macska című nótát, az nem volt rossz.
Chavalier - Biztos velem van a baj, de míg mások a Jóbarátok hozzá nem értő fordítói (a patetikus nem egyenlő a szánalmassal, ahogy a my bad sem az én ágyammal) által rituálisan legyilkolt poénokon nevettek, én inkább Al Bundy, Steve Urkel, Doug Heffernan, Frasier Crane és Eric Forman társaságában múlattam az időt. Amúgy ismerem a sorozatot, tudom, ki kicsoda, tisztában vagyok azzal, hogy valamiért nagyon felkapott volt egy időben, és a vége felé epizódonként egy millát tettek zsebre a szereplők, de semmit sem jelentett számomra, ergo kedvenc epizódom sincs. Egyedül a büdös macskás dal, és a karácsonyi tatunak öltözött Ross maradt meg az egészből...
Tonight - Sosem néztem rendszeresen a sorozatot, de ettől függetlenül mindig örülök, amikor elkapom a tévében, mert egyértelműen a tévésorozatok történelmének néhány felejthetetlen jelenete köthető hozzá. Joey volt mindig is a kedvencem, főleg az idétlen színészkedős jelenetei miatt, ilyen pl. az a rész, amikor a "Hmm, leves" sort képtelen egyszer normálisan elmondani, vagy az amikor a színésztársa arra tanítja, hogy köpködjön a másik színész arcába, arról már nem is beszélve, amikor megiszik 1 gallon tejet 10 másodperc alatt.
Paca - Én jelenleg is folyamatosan nézem, ahogy a végére érek, azonnal újraindítom az egész sorozatot (most épp a 7. évad 4. részénél vagyok), erre alszok el, ezt nézem főzés és mosogatás közben, meg amikor épp van valami üresjárat. Imádom az egészet úgy, ahogy van, fordítási hibákkal együtt. A sok közül az egyik kedvenc részem az, amikor vetélkedőt rendeznek, hogy ki ismeri jobban a szemben lévő lakás lakóit, és a Monica-Rachel páros azon vérzik el, hogy mi Chandler foglalkozása (ami egyébként nagyobb rejtély, mint az, hogy mi Gunther családneve).
Nightwolf - Ez az a sorozat, amiben 8 éven keresztül kell hallgatnia két szerencsétlen gyereknek, hogy a lelkileg sérült apjuk hány nővel volt az édesanyjuk előtt? Vagy ez egy másik? Ja igen, már emlékszem! Nekem az a rész tetszett a Jóbarátokból, ahol egész délután piálnak és arról diskurálnak, hogy milyen sokat ér az olajcégük és hogy Cliff Barnes miért nézett szúrós szemmel a vacsora alatt. Illetve nem is, ez a Star Trekben volt. Bocsi, nálunk csak a Klinika és a Váratlan utazás pörgött Felicity King és Sara Stanley társaságában.
BZ - Nagyon gáz leszek, de nekem valahogy kimaradt a Jóbarátok-imádat. Úgy voltam vele, hogy néztem, amikor épp valaki más is nézte, és el is nevetgéltem az itt-ott felbukkanó poénkákon, de sosem éreztem azt a naaagy-naaagy késztetést, hogy magamtól is kövessem az eseményeket. Még botrányosabban folytatom, a Büdös Macska (Smelly Cat) dal se nem volt annyira jó, se nem volt annyira rossz, hogy megragadjon. Eléggé nehezen állok rá úgy általában a konzervröhögéses sorozatokra, talán ebben a távolba vesző gyerekkorom Parabola-Szuperbola adásai lehetnek a ludasak. Ha már direkt vicces sorozat, akkor legyen inkább Big Bang Theory. Ez van, indulhat a kövezés. ;-)
