Szerencsés az, aki jelen gazdasági helyzetben megoldhatónak véli, hogy kilátogasson az idei Sziget Fesztiválra. Persze nem biztos, hogy ez csak a szerencsének köszönhető, hiszen minden magát valamire tartó fesztiválarc inkább spórol egész évben hónapról hónapra, hogy kedvenc össznépi találkozóján részt vehessen – meg kell hagyni, van is miért.
A mínusz egyedik nap – mert ugye mostanság ilyen meghatározásban találkozhatunk majdhogynem minden fesztivállal kapcsolatosan – hatalmas dübörgéssel indult, szó szerint. Kora reggel már telt és tömött sorok kígyóztak a vasúti összekötőn, hátizsákokkal, sátrakkal, bográccsal; egyszóval minden olyan elmaradhatatlan fesztkellékkel, ami egy Sziget-nívójú banzájozás elmaradhatatlan és alapvető kelléke kell, hogy legyen. Érdekes az, hogy a hetijeggyel érkezők már a hétvégén birtokba vehették (volna) a kempingplaccokat, ám nagyon sokan tulajdonképp az utolsó pillanatokra hagyták, hagyják mindezt. Persze az is lehet, hogy a rendezvény jelentős hányadát kitevő külföldiek számára nem volt túl csalogató és ingerlő a nap fénypontjaként beharangozott Tankcsapda jubileumi koncert, s úgy voltak vele, ezt a napot a cuccolásra szánják inkább. Hiszen estére úgyis minden a tetőfokára hág, még a sátor is felverve, akkor meg miért ne csápolhatnának ők is egy jó kis hungarikumra, a Nagyszínpadnál?
Elsőként a legtermészetesebb dologként tűnt szembe az, hogy ismételten megnagyobbodott a tér, a szolgáltatás a tavalyihoz képest. Ami azért nem piskóta, hiszen évről-évre megszokhattuk már, lelkes szigetjárók, hogy gyarapszik a proramoknak helyt adó terület mérete, egyre több a bódé, a színpad, a sátor, s még sorolhatnám.
Ugyanakkor azt is meg kell hagyni, hogy a legtöbb fő helyszín idén is nagyjából ugyanott található, és itt elsősorban nem a színpadokra és rendezvénysátrakra gondolok. A tisztaság és higiénia egyelőre ötöst érdemelt erre a napra, bár a legmagasabb szintű intézkedések és körültekintés ellenére is biztos vagyok benne, lesz ez még másképp is. Jó kezdeményezés továbbra is a vizesblokkoknak kialakított konténerek, ahol emberi körülmények közt végezheti a kicsit és nagyot minden lelkes szigetelő, nem beszélve a naponta többször is bejátszható tusolásról. Mert hát por az van még mindig dögivel, igaz, sok helyen találkoztunk sétányokká alakított járólap-rendszerrel, s azért ezek némileg védenek még a sártól is.
Apropó, sár: borongósan indult a délután, de eső nem lett belőle, bár ahogy a dalmát részen elidőztünk, és szemügyre vettük a hangulatfelelősöket ugrálni az asztalokon, úgy láttuk, ha tájfun és hóvihar érkezne együttesen, akkor sem zavartatnák magukat. Remélhetőleg ez az elkövetkezendő napokban is hasonlóképpen alakul.
Természetesen körbe tudtuk járni a területet, bár tuti, hogy legalább a fele kimaradt, ami érdemleges látnivalónak minősíthető, de sebaj, elidőztünk például a Hungarikum Falu kockásterítős asztalainál, majd felmértük az árakat, például sörnemű-téren. Megállapítottuk elégedetten, hogy amolyan fővárosi árakkal találkozhat a kilátogató minden egyes vendéglátóipari bodegánál, ami több, mint pozitív. S persze ez az ételekre is vonatkozik, azzal együtt, hogy ha enni is akarunk a napi normális (?) alkoholbevitel mellett, akkor bizony jó mélyen kell majd pénztárcánkba nyúlnunk. Mindenesetre a kiszolgálás és a kínálat átlagon felüli, és ez érvényes a pultosok, pincérek hozzáállására. Végül majdnem befeküdtünk egy kis thai masszázsra, de aztán végül nem mertük bepróbálni - lehet, kár, de lesz még a héten rá alkalom...
A reggae szekció színpada is pangott sajnos ottjártunkkor, no meg szinte az összes ilyen jellegű helyszín – de nem győzöm elégszer hangsúlyozni, ez egy -1. nap volt, ilyenkor még csak éledezik a nép, és próbál ráhangolni az elkövetkezendő napok feelingjére.
Ha feeling, akkor bizonyosan jó értelemben kellett értelmezni nem sokkal kilenc után, amikor Lukács Laciék, hasonlóan a nemrégiben bemutatott EFOTT-hoz – itt is belecsaptak a lecsóba. Ekkora már iszonytatóan sok arc lepte el az amúgy miniatűrnek nem igazán definiálható rétet, természetesen a Nagyszínpadnál , hol máshol...? Mondjuk estére hivatalos számadatok szerint már 50 ezren voltak a Szigeten, ebből nagyjából 35 ezres tömeg verődött össze a 20 éves Tankcsapda jubileumi koncertjére. A korosztály igen változatos volt, öttől hatvan évesig mindenki hörgött, csápolt, kalimpált és ugrált, ki magyarul, ki németül, vagy akár hollandul – ugyanis folyamatosan érkeztek szép számmal külhoni rajongókollégák, sörrel a kézben, nem zavartatva magukat igencsak csiszolandó nyelvi hiányosságaik miatt sem. A show semmi kívánnivalót nem hagyott maga után, a zenekar beváltotta, amit ígért: sosem látott látvány- és színpadi elemekkel tarkított műsort röccentettek az eufóriában fürdő közönségre.
Ráadásul Lukács Laci olyannyira jól érezte magát, hogy a koncert előtti napon lenyomatott késő estig tartó hangbeállás csúszása miatt a Szigeten tért nyugovóra a banda öltözőjében, mondván, ő egy megrögzött szigetlakó, ő bizony otthon érzi magát totálisan. Jó meglátás!
A koncert után még egy keveset nézelődtünk, aztán elindultunk a parkoló felé, hogy hazafelé vegyük az útirányt, teljesen kellemes mínuszelsőnapos élményeikkel.
Remélhetőleg, és persze száz százalékig kiszámíthatóan folytatódik a pörgés és a hatalmas buliérzet, mivel illusztrisabbnál illusztrisabb fellépők tarkítják majd az elkövetkező majd’ egy hetet. Például Lily Allen, Beatrice, Junkies, Prosectura, Fatboy Slim, Die Toten Hosen, The Offspring, vagy a Faith No More, de aki mondjuk elektronikus élvezetekre vágyik, az a Burn Party Arénába ellátogatva találkozhat Armin van Buuren-nel, a hyperes Hot X-szel, José Padilla-val, vagy akár Paul Oakenfold-dal is.
